Hamilton erős Ferrarit remél 2016-ra - F1VILÁG.HU

Hamilton erős Ferrarit remél 2016-ra

HIRDETÉS

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton azt reméli, 2016-ban sokkal kiélezettebb küzdelmet vívhatnak majd a Ferrari csapatával, mint az elmúlt években.


A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton azt reméli, 2016-ban sokkal kiélezettebb küzdelmet vívhatnak majd a Ferrari csapatával, mint az elmúlt években.

Hamilton jó úton halad sorozatban második világbajnoki elsősége felé, és bár a Ferrari az idei évre jelentősen feljavult, úgy tűnik, Sebastian Vettel be kell, hogy érje az összetettbeli második, vagy harmadik hellyel.

„Sebastian mindig az egyik legkeményebb ellenfél lesz, de nézőpont kérdése” – kezdte mondandóját Hamilton.

„Egy másik csapat versenyzőjeként kétségkívül ő lesz a legerősebb ellenfél, de Nico [Rosberg] is erős lesz jövőre. Ugyanakkor remélem, hogy jó kis verseny futunk majd a Ferrarival, szerintem az jót tenne a sportnak.”

„Remélhetőleg mi maradunk az élen, de jó lenne harcolni velük.”

A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff szintén úgy véli, egy erős Ferrari sokat lendítene a sportág népszerűségén.

„Mindkét versenyző olyan autóban ül, mely remekül teljesít” – fogalmazott a szakember.

„A sportág legnagyszerűbb rivalizálása lehetne kettejük párharca, Lewisnak viszont van egy másik ellenfele is csapaton belül – ami szintén remek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!