Hamilton: Ez életem egyik legjobb győzelme! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Ez életem egyik legjobb győzelme!

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

Élete egyik legjobb győzelmeként jellemezte a vasárnapi Német Nagydíjon aratott diadalát a Mercedes világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton.

A brit versenyző a szombaton időmérőn felmerült problémák után csak a 14. helyről kezdhette meg a hockenheimi futamot, melyet végül kiváló versenyzéssel nyert meg.

Ehhez persze kellett az is, hogy Sebastian Vettel az esős körülmények között hibázzon és kiessen.

„Sebastian mai hibájából profitáltunk mi a Mercedesnél” – mondta a négyszeres világbajnok, aki győzelmével az összetett pontversenyben is átvette a vezetést Vetteltől.

„Soha nem volt még ilyen versenyem. Annyi éve itt vagyok már, de az ember soha nem tudja, hogy mikor lesz jobb versenye az addigi legjobb versenyénél. De az biztos, hogy ez köztük van!”

Hamilton 65. F1-es győzelmét szerezte Németországban, és ez volt az első olyan diadala, amit a hatodiknál rosszabb rajthelyről indulva ért el.

„Nyilván nagyon nehéz volt abból a helyzetből, de az embernek mindig hinnie kell. Szerettem volna higgadt maradni és eredményesen szerepelni. Nagyon hálás vagyok. Folyamatosan nyomtam, hittem benne és összejött. Tényleg valóra váltottam ma az álmom.”

A címvédő azt mondja, a vasárnapi verseny a bajnoki küzdelem szempontjából is sorsdöntő lehet.

„Azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos pillanat a bajnokság szempontjából. De idén már volt jó néhány ilyen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!