Hamilton feltüzelve várja az idei szezont - F1VILÁG.HU

Hamilton feltüzelve várja az idei szezont

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton már alig várja, hogy elrajtoljon az idei bajnokság, és kezdetét vegye a száguldás a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton már alig várja, hogy elrajtoljon az idei bajnokság, és kezdetét vegye a száguldás a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Hamilton szó szerint berobbant a Forma-1-be a tavalyi évben, mikor négy futamgyőzelmével és számtalan dobogós helyezésével, mindössze egy ponttal maradt csak el a bajnoki címet bezsebelő Kimi Raikkönen mögött az összetettben.

A brit versenyző elárulta, elsődleges célja, hogy javítson teljesítményén 2008-ban, és már alig várja, hogy megkezdődjön az idei bajnokság a Forma-1-ben.

“Természetesen a csapat és az én célom is az, hogy minél több versenyt nyerjünk, javítsunk a tavalyi teljesítményünkön, minden futamot befejezzünk, és az egyéni cím mellett, a konstruktőri trófeát is bezsebeljük” – mondta Hamilton a McLaren által kiadott előzetesben.

“Sokkal motiváltabb vagyok, mint tavaly voltam, természetesen más módon. A tavalyi évben minden ismeretlen volt számomra, fogalmam sem volt arról, mire számítsak.”

“Most már tudom, mire vagyok képes, és ennek fényében készültem fel az idei szezonra. Próbáltam tartalékolni az energiám. Sokak számára talán úgy tűnhet, hogy hallgatag vagyok, ám ez nem így van, mindössze arról van szó, hogy az első versenyre tartalékolok.”

Hamilton meg van győződve arról, hogy a McLaren rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest, és úgy érzi, remek formában kezdheti meg a jövő hétvégén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

“Abszolút pozitív vagyok, úgy gondolom, hogy hatalmasat léptünk előre, és a megbízhatóságunk is jobb lett” – magyarázta a brit pilóta. “Az autó sokkal erősebb, mint tavaly volt, és bár betiltották a vezetést segítő elektronikai rendszereket, azt kell mondjam, szinte semmi nem változott.”

“Hosszú tesztidőszakon vagyunk túl, és biztos vagyok benne, hogy felvehetjük majd a harcot a többiekkel” – tette hozzá Hamilton.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!