Hamilton győzött és megdöntötte Schumacher rekordját - F1VILÁG.HU

Hamilton győzött és megdöntötte Schumacher rekordját

HIRDETÉS
A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Portugál Nagydíjat. A Mercedes brit versenyzője 92. futamgyőzelmét aratta, ezzel megdöntötte a hétszeres világbajnok Michael Schumacher győzelmi rekordját. Hamilton mögött Valtteri Bottas ért célba a 2., Max Verstappen pedig a 3. helyen. Mindkét Ferrari pontot szerzett: Charles Leclerc a 4. pozícióban zárta a portimaói futamot, míg Sebastian Vettel 10. lett.
2020 Portuguese Grand Prix, Saturday - Wolfgang Wilhelm Lewis Hamilton Mercedes

A pole pozícióból a világbajnoki pontversenyt vezető Lewis Hamilton rajtolhatott, mellette Valtteri Bottas sorakozott a rajtnál.

A második sorban Max Verstappen és Charles Leclerc várhatta a piros lámpák kialvását, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a 15. helyről rajtolt.

A RAJT

A rajtot jól kapta el Hamilton, Verstappen pedig nagy csatát vívott Bottasszal, az eső azonban már rögtön az első közben elkezdett szemerkélni, így a versenyzők próbálták a pálya legjobban tapadó részeit keresni. Verstappen aztán összeütközött Sergio Perezzel, miközben Bottas megelőzte Hamiltont. A két McLaren parádésan rajtolt, Carlos Sainz a 7. helyről rajtolva a vezetést is átvette a második körben, Norris pedig a 4. pozícióba került.

Verstappen az 5. helyre csúszott vissza, innen próbálta visszaküzdeni magát. A holland az 5. körben megelőzte Norrist, és a 3. helyre visszaeső Hamiltont kezdte el üldözni.

A 6. körben Bottas megelőzte Sainzot, és feljött az első helyre: a Mercedes autóin elkezdtek működni a közepes keverékű abroncsok, és az eső is alábbhagyott. 1 körrel később Hamilton is megérkezett Sainz mögé, és ő is megelőzte a spanyolt, aki mögé Verstappen is megérkezett. A Red Bull versenyzője ugyancsak a célegyenesben tudott elmenni a McLaren mellett, és ugyanígy előzte meg Charles Leclerc a verseny elején a 6. helyre előreugró Kimi Räikkönent.

Leclerc remek tempót autózott a Ferrarival, a 9. körben megelőzte Norrist, és feljött az 5. helyre. A monacói hamarosan már a másik McLarennel köröző Sainzot támadta, és sikeresen meg is előzte a spanyolt.

A 18. körben Lance Stroll próbálta megelőzni Norrist, az 1-es kanyarban azonban a két autó összeütközött. Norris megtartotta pozícióját, majd a kör végén a bokszba hajtott, Stroll viszont rengeteg helyet veszített, és az ő autója is megsérült.

HAMILTON AZ ÉLRE UGRIK

A 20. körben Hamilton indított támadást Bottas ellen, a címvédő pedig viszonylag simán el is tudott menni csapattársa mellett.

Hirdetés

Gasly parádésan versenyzett a futam első harmadában, a 21. körben már az 5. helyen autózott, miután Carlos Sainzot is maga mögé utasította.

Hamilton folyamatosan lépette el Bottastól, pár kör alatt 3 másodpercre növelte előnyét. A finn abroncsai nagyon elfogytak már. Az élmezőnyből Verstappen érkezett először a bokszba a 24. körben: a holland lágy abroncsait közepes gumikra cserélték a második etapra.

A verseny féltávjánál, 33 kör után Hamilton előnye már 8 másodperc volt Bottashoz képest, Charles Leclerc pedig 26 másodperccel volt lemaradva a vb-éllovastól.

Räikkönen és Sainz óriási csatát vívtak a 10. helyért, végül a McLaren versenyzője el tudott menni a korábbi világbajnok mellett.

A 35. körben Ocon és Perez is hatalmasat csatáztak, végül a mexikói megelőzte a Renault versenyzőjét, és az utolsó helyről felzárkózva már az 5. helyen autózott. Ugyanebben a körben Leclerc érkezett a bokszba, a verseny második felére a kemény keverékű gumikat szerelték versenyautójára.

Hamilton a 40. kör végén hajtott a bokszba kemény keverékű abroncsokért, így Bottas állt az élre. A finn 1 körrel később érkezett a bokszba, és hiába kért lágy keverékű gumikat, a Mercedesnél úgy döntöttek, az ő autójára is a kemény keverékű abroncsokat szerelik fel.

A 45. körben Gasly egy határozott manőverrel megelőzte Ricciardót, így a francia már a 7. helyen autózott. Honfitársa, a 6. helyen haladó Esteban Ocon ekkor még mindig nem járt a bokszban.

Ocon az 54. kör végén ejtette meg első és egyetlen kiállását: a hátralévő 11 körre a lágy abroncsokat szerelték fel Renault-jára.

Sebastian Vettel végül az 55. körben meg tudta előzni Kimi Räikkönent, ezzel átvette az utolsó pontszerző helyet a finntől.

HAMILTON ÓRIÁSI FÖLÉNNYEL GYŐZÖTT

Bár döcögősen indult számára a futam, Hamilton végül elképesztő fölénnyel, 25 másodperces előnnyel nyerte a Portugál Nagydíjat csapattársa, Valtteri Bottas előtt.

A dobogó legalsó fokára Max Verstappen állhatott fel, a 4. pozícióban pedig Charles Leclerc végzett, megelőzve a parádésan versenyző Pierre Gaslyt, aki az utolsó előtti körben előzte meg Sergio Perezt. A Racing Point mexikói pilótája mellett az utolsó körben Carlos Sainz is el tudott menni, így a McLaren spanyolja a 6. helyen ért célba.

A további pontszerzők: Perez, Ocon, Ricciardo és Vettel.

Fotó: Mercedes

92. győzelmének köszönhetően Hamilton megdöntötte Michael Schumacher győzelmi rekordját, és tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

A Portugál Nagydíj végeredménye:

Forrás: Formula 1

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!