Friss hírek

Hamilton hosszabbított, de csak 2021-re írt alá!

Meghosszabbította Lewis Hamilton szerződését a Mercedes Forma-1-es csapata – a megállapodás 1 évre szól, a cél pedig természetesen az újabb világbajnoki cím megszerzése lesz a felek számára.

Hamilton korábbi szerződése a tavalyi év végén lejárt, a brit pilóta és csapata közti egyeztetések pedig már hónapok óta tartottak.

Sajtóhírek szerint főleg anyagi kérdésekben egyezkedtek a felek, a közös folytatás kérdése valójában soha nem is volt kérdés.

A Mercedes végül hétfőn tett bejelentést: a csapat által kiadott közleményből kiderül, a hétszeres világbajnok 2021 végéig írt alá a csapattal, és bár a kommünikében erről nem esik szó, a csapat cáfolta, hogy Hamilton kontraktusában szerepel egy opció is a 2022-es idényre.

A megállapodás részeként Hamilton és a Mercedes tovább folytatja közös törekvését a sokféleség elfogadtatására – ez egy közös jótékonysági alapítvány formájában valósul meg, melynek fő feladata az lesz, hogy támogassa a diverzitást és a befogadást a motorsport minden területén.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy már 9. szezonomat kezdhetem meg kollégáimmal a Mercedesnél. Csapatunk hihetetlen dolgokat ért el, és nagyon várjuk már, hogy tovább építsünk ezekre a sikerekre, miközben folyamatosan törekszünk a fejlődésre úgy a pályán, mint azon kívül” – mondta a brit pilóta.

„Ugyanilyen elkötelezett vagyok abban, hogy folytassuk a megkezdett utat annak érdekében, hogy sokszínűbbé váljon a motorsport a jövő generációi számára, és nagyon hálás vagyok a Mercedesnek, hogy ilyen elképesztő módon támogatnak engem ebben a kérdésben.”

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója hozzátette: „Abban végig egyetértettünk Lewisszal, hogy folytatni akarjuk, de a szokatlan 2020-as év miatt időbe telt befejezni a folyamatot. Közösen úgy döntöttünk, meghosszabbítjuk megállapodásunkat még egy szezonra, és elkezdünk egy hosszabb távú projektet, hogy megtegyük a következő lépést közös elkötelezettségünkben, hogy sokszínűbbé tegyük a sportunkat.”

„Lewis sporteredményei a sportvilág legjobbjai közt állnak, és értékes nagykövete brandünknek és partnereinknek. A Mercedes és Lewis története bekerült a Forma-1 történelemkönyvébe az elmúlt nyolc idényben, és ki vagyunk éhezve a további versengésre, és hogy tovább fejezetekkel gazdagítsuk mindezt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!