Hamilton: Idén már nem tudjuk megoldani a problémáinkat - F1VILÁG.HU

Hamilton: Idén már nem tudjuk megoldani a problémáinkat

HIRDETÉS
Fotó: Singapore GP

A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton úgy véli, a német istálló idén már biztosan nem fog megoldást találni autójának gyengeségeire.

Bár a brit versenyző nyerni tudott múlt hétvégén, Szingapúrban, a Mercedes alapvetően küszködik a lassú, nagy leszorítóerőt igénylő pályákon.

A Ferrari Monacóban és Magyarországon is kettős győzelmet aratott, és Szingapúrban is jó eséllyel pályázott az elsőségre, ám már rögtön a rajt után versenyzői kiestek egy baleset miatt.

„Azt gondolom, ez a hétvége kiválóan megmutatta az autónk gyengeségeit és erősségeit, illetve karakterisztikáját” – mondta Hamilton, aki az időmérő edzésen 6 tizedmásodperccel volt lassabb, mint a pole-t megszerző Sebastian Vettel.

„Száraz pályán sehol sem voltunk, szóval az, hogy a legkevésbé nekünk fekvő pályán nyerni tudtunk, nyilván nagyszerű eredmény. És továbbra is arra kell törekednünk, hogy mindent kihozunk ebből az autóból.”

„Megértettük, mit tehetünk a jövőben azért, hogy jobbá tegyük. De ez az idei autóval nem fog megtörténni – legfeljebb a következővel.”

„Csupán meg kell győződnünk arról, hogy amikor erre törekszünk, nem tesszük még rosszabbá – mert az autónk alapvetően mindenhol egész jó.”

Bár Hamilton előnye 28 pont a tabellán Vettellel szemben, és a soron következő helyszínek papíron kedveznek a Mercedesnek, Hamilton azt mondja, arra számít, hogy az egész idény végéig szoros harcot vívnak majd a Ferrarival.

„Malajziában szerintem rendben leszünk” ¬– fogalmazott a brit.

Hirdetés

„Aztán jön Japán, egy nagy leszorítóerőt igénylő pályával. Ez szoros lehet, a Red Bullok itt nagyon-nagyon erősek, nekünk pedig nem ez lesz a legerősebb helyszínünk.”

Szerintem Austin rendben lesz, Brazíliában pedig ezek a srácok kifejezetten erősek lehetnek majd – főleg a Ferrari. Hogy őszinte legyek, azt gondolom, nagyon szorosan alakulnak a következő versenyek.”

„Nehéz jósolgatni. Mexikóban talán maximális leszorítóerőt használunk majd, de a rendkívüli tengerszint feletti magasság miatt a légellenállás alacsony, és azok az autók, melyek több leszorítóerővel bírnak, előnyben lehetnek. De mindez csak találgatás. Majd meglátjuk, ha ott leszünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!