Hamilton igazságtalannak érzi az eltiltást - F1VILÁG.HU

Hamilton igazságtalannak érzi az eltiltást

HIRDETÉS

A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának nem szabadna olyan gumikkal rajthoz állnia a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melyeket korábban nem volt lehetősége tesztelni.


A Mercedes AMG Petronas világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint csapatának nem szabadna olyan gumikkal rajthoz állnia a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melyeket korábban nem volt lehetősége tesztelni.

A német istállót az FIA Nemzetközi Bírósága eltiltotta a július közepén esedékes fiatalok tesztjéről, melyről később kiderült, főképp a Pirelli új abroncsainak teszteléséről fog szólni. Az olasz gumigyártó ugyanis a Brit Nagydíjon tapasztalt sorozatos defektek okán a Hungaroringre már teljesen új abroncsokkal érkezik.

Az eltiltás következtében a Mercedes lesz az egyetlen olyan istálló, mely nem tesztelheti a vállalat új termékeit, és bár a német istálló kérvényt nyújtott be az FIA-hoz, hogy kipróbálhassa azokat, valószínűtlen, hogy lehetőséget kap Silverstone-ban.

„Nem tudom, hogy az emberek látják-e, micsoda negatívum számunkra az, hogy nem tesztelhetünk” – mondta Lewis Hamilton.

„Megérkezünk majd Magyarországra, miközben a többiek már más hasmagassággal köröznek, és kipróbáltak különféle guminyomás-beállításokat, így autóik készen állnak majd a hosszú etapokra. Nekünk nem lesznek ilyen információink, szóval sötétben tapogatózunk majd. Nem kellene ilyen helyzetbe kerülnünk ebben a sportban, de ez van.”

Amikor az angol versenyzőt arról kérdezték, unfairnek érzi-e, hogy csapata nem tesztelhet majd Silverstone-ban, így felelt: „Nem azt mondom, hogy szerintem ez nem fair. Egyszerűen csak azt, hogy a sportban mindenkinek egyenlő feltételek járnak, és nem szabadna így nekivágnunk egy versenynek. De hát ez van.”

A Mercedest azért tiltották el a fiatalok tesztjétől, mert a Spanyol Nagydíjat követően a szabályokat megszegve három napon át dolgozott 2013-as autójával a Pirelli felkérésére.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!