Hamilton: Ijesztő volt közölni Wolff-fal, hogy távozom - F1VILÁG.HU

Hamilton: Ijesztő volt közölni Wolff-fal, hogy távozom

HIRDETÉS
Ijesztő élményként írta le Lewis Hamilton azt, amikor az év elején közölte főnökével, Toto Wolff-fal, hogy a Ferrarihoz szerződik.
2024 Singapore Grand Prix, Saturday - LAT Images Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok még a télen állapodott meg a patinás olasz istállóval, ennek értelmében pedig 2025-től a Scuderia színeiben folytatja Forma-1-es pályafutását. Hamilton így 12 szezon után távozik majd a Mercedestől, ahol eddigi karrierje legnagyobb sikereit érte el, és ahol a sportág legsikeresebb versenyzőjévé nőtte ki magát.

Hamilton távozásának hírét február 1-jén jelentették be, Toto Wolff pedig azóta már elárulta, néhány nappal korábban márt hallott pletykákat arról, hogy versenyzője a csapatváltáson dolgozik, ám szerette volna megvárni, amíg a hétszeres világbajnok maga közli vele a hírt. Ezt pedig meg is tette Hamilton Wolff oxfordi otthonában, egy eredetileg is tervezett találkozón.

Most Hamilton a The Times című lapnak nyilatkozva beszélt arról, mennyire „ijesztő” élmény volt közölni főnökével a tényeket.

„Ez érzelmi hullámvasút volt attól a pillanattól kezdve, hogy aláírtam a szerződést – elmondani a főnökömnek, az ijesztő volt” — fogalmazott a brit versenyző.

„De hihetetlenül izgalmas, mert emlékszem, gyerekként figyeltem Michaelt [Schumacher]. Minden versenyző nézi azt az autót, és azt gondolja: ‘Milyen lehet a piros pilótafülkében ülni?’”

Azóta már azt is tudni lehet, Hamilton helyét az ifjú Andrea Kimi Antonelli veszi át jövőre a Mercedesnél. A hétszeres világbajnok még Monzában, a bejelentés napján beszélt arról, furcsa volt szembesülni azzal, hogy helyét hamarosan átveszi valaki más.

„Én már régóta tudtam. Tudtam, hogy reggel fogják bejelenteni. Határozottan nagyon furcsa érzés volt felébredni és látni a hivatalos megerősítését, hogy a helyemet, amit olyan sokáig tartottam, most más kapja” — mondta még akkor a brit.

„Szóval ez egy érzelmes reggel volt, de nagyon-nagyon boldog vagyok Kimi és a csapat miatt – tudom, hogy Kimi nagyszerű munkát fog végezni.”

Amikor arról kérdezték, hogy a szezon végéhez közeledve egyre érzelemdúsabbak-e a hétvégék, illetve a munka a Mercedesnél, Hamilton hozzátette: „Ez egész évben jelen volt. Minden egyes verseny, amire megérkezik az ember. Nagyon szeretem a csapatomat. Rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt, így minden egyes verseny érzelmes lesz.”

Hirdetés

Mert minden verseny az utolsó alkalom azon a konkrét helyen. Minden versennyel egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy utoljára üljek ebben a Mercedesben. Nehéz lesz, de arra fókuszálok, hogy a legjobb munkát végezzem a csapatnak, és a lehető legjobban fejezzük be.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!