Friss hírek

Hamilton: Jó látni Vettel gyengeségeit

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton azt mondja, rendkívüli módon élvezi a Sebastian Vettellel való küzdelmet az idei szezon során, ám elismeri, „jó látni” a Ferrari versenyzőinek gyengeségeit.

Azok után, hogy Hamilton a nyári szünetet követően sorozatban 3 győzelmet szerzett, 28 pontosra növelte előnyét a világbajnoki tabellán Vettellel szemben, a bajnokságból pedig csak 6 verseny van hátra.

Vettel a legutóbbi, szingapúri versenyen egy látványos rajtbaleset következtében esett ki, sokak szerint pedig – bár a versenybírók nem büntették meg – ő okolható az éjszakai futamon történtekért.

„Alapvetően úgy gondolom, fontos, hogy tiszteld azokat az embereket, akik ellen versenyzel” – mondta Lewis Hamilton az ITV-nek adott interjújában.

„Sebastian egy hihetetlen sportoló, és kétségkívül a sportág történetének egyik legjobbja. Ugyanakkor jó látni néhány gyengeségét idén, és hálás vagyok a legutóbbiért.”

A Mercedes versenyzője hozzátette, mindent megtesz a hajrában azért, hogy higgadt maradjon, és hibamentes versenyzéssel megszerezze újabb világbajnoki címét.

„Tavaly például rengeteg hiba volt – az idei egy olyan év, mely során minden tekintetben fejlődök. És az, hogy a hibamentességre fókuszálok, úgy tűnik, működik.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!