Friss hírek

Hamilton: Ki kell használnunk Verstappen rajtbüntetését

Ki kell használnia Max Verstappen rajtbüntetését Szocsiban a Mercedes Forma-1-es csapatának – mondja a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton.

Verstappen eleve rajtbüntetés tudatában vágott neki az Orosz Nagydíjnak, hiszen a monzai baleset miatt 3 rajthelyes büntetéssel sújtották. Pénteken aztán kiderült, a holland Red Bulljában motort cseréltek, és mivel idén már a negyedik erőforrást használja fel, a mezőny végére száműzik Szocsiban.

Verstappen jelenleg 5 pontos előnyben van a tabellán Hamilton előtt, a Mercedes versenyzője pedig azt mondja, ki kell használniuk a Red Bull balszerencséjét.

„Számunkra semmin sem változtat ez. Csinálnunk kell a saját dolgunkat, és a teljesítményre kell fókuszálnunk” – mondta a hétszeres világbajnok.

„Ez egy nehéz év szerintem mindenki számára a megbízhatóság miatt, számára pedig nyilván ez most egy sajnálatos helyzet. De nekünk meg kell próbálnunk kihasználni, a lehető legjobb eredményt kell elérnünk. Egy kettős győzelem látványos lenne.”

Hamilton mindkét pénteki szabadedzésen második lett csapattársa, Valtteri Bottas mögött, elmondása szerint azonban eltérő beállításokon köröztek.

„Én és Valtteri elég különböző beállításokat használtunk, és szándékosan más irányba indultunk el, hogy megnézzük, melyik a legjobb. Szóval este megpróbáljuk majd megérteni őket, és kiderítjük, melyik a helyes irány. De úgy tűnik, jó formában kezdtünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!