Hamilton köszönetet mondott a McLarennek - F1VILÁG.HU

Hamilton köszönetet mondott a McLarennek

HIRDETÉS

A McLaren pilótája, Lewis Hamilton szuperlatívuszokban beszélt csapatáról, miután fölényes győzelmet aratott a hétvégi Kínai Nagydíjon, mellyel hét pontra növelte előnyét a bajnokságban egy futammal a szezon vége előtt.

A McLaren pilótája, Lewis Hamilton szuperlatívuszokban beszélt csapatáról, miután fölényes győzelmet aratott a hétvégi Kínai Nagydíjon, mellyel hét pontra növelte előnyét a bajnokságban egy futammal a szezon vége előtt.

A brit pilóta tökéletesen kapta el a rajtot, és onnantól kezdve irányítása alatt tartotta a futamot. Hamilton majd’ tizenöt másodperces előnnyel érkezett célba, és karnyújtásnyira került attól, hogy a sport törtnetének legfiatalabb világbajnokává avanzsáljon.

Hamilton a futam után köszönetet mondott csapatának, amiért egy ennyire ütőképes autót biztosítottak számára Sanghajban.

“Az egész hétvégén velünk volt Isten, és a csapat is fenomenálisan dolgozott, kiválóan felkészítette az autót. Folyamatosan fejlődtünk, az autó pedig tökéletes volt egész hétvégén” – mondta Hamilton.

“Köszönetet szeretnék mondani a srácoknak, nem csak a jelenlévőknek, hanem a gyárban dolgozóknak. Egy álom volt vezetni az autót, és a srácok mindent megtettek annak érdekében, hogy ez így is maradjon a hétvége folyamán. A csapat fantasztikusan dolgozott.”

“Minden olyan simán ment. Jó volt a rajt, az egyik legjobb az idei évben. Tisztán vettem be az első kanyart, a következő íveken sem volt gond, aztán elszakadtam a követő bolytól.”

“Szerencsére egyenletesen teljesítettünk, körről körre gyorsabbak voltunk. Sikerült kiautóznom egy elég jelentős előnyt, és onnantól már csak célba kellett vinnem az autóm” – mondta Hamilton, aki bevallotta, második kiállását követően már csak arra kellett figyelnie, hogy ne hibázzon.

“A második kiállásom után már csak arra figyeltünk, hogy vigyázzunk a gumikra és a motorra. Tudtam, hogy nagy az előnyöm. Elkerülhetetlen volt, hogy Kimi elengedje Felipét. Teljesen nyugodtan haladtam az élen, megfontoltan vezettem.”

Hamilton, akinek elég csak az ötödik helyen befutnia a Brazil Nagydíjon, elmondta, egy sokkal erősebb Ferrarira számít a szezonzárón.

“Egy újabb lépést tettünk a bajnoki cím, az álmom és a csapat álma felé” – mondta a brit pilóta. “A csapat megérdemli, nagyon keményen dolgoztunk az egész szezonban. Megfelelően álltunk hozzá ehhez a versenyhez, nem akartunk mindent megnyerni, arra figyeltünk, hogy a hátralévő két versenyen a lehető legtöbb pontot begyűjtsük.”

Hirdetés

“Más a helyzet, mint egy éve, tudjuk, hogy jó munkát kell végeznünk. Nem lesz egyszerű, mert a ferraris srácok nagyon keményen fognak hajtani. Azonban biztos vagyok benne, hogy a csapat jól kezeli majd a helyzetet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!