Hamilton közölte a Mercedesszel, 5 évig még folytatná a versenyzést - F1VILÁG.HU

Hamilton közölte a Mercedesszel, 5 évig még folytatná a versenyzést

HIRDETÉS
Toto Wolff szerint Lewis Hamilton még akár 5 évig is a Forma-1-ben maradhat versenyzőként, hamarosan pedig le is ülnek majd tárgyalni a brit pilótával a jelenlegi szerződés meghosszabbításáról.
Lewis Hamilton Mercedes champagne

A hétszeres világbajnok jelenleg érvényes kontraktusa 2023 végéig szól, ám többször nyilatkozta azt, esze ágában sincs még visszavonulni, így még jó néhány évig látjuk őt versenyezni a száguldó cirkuszban. A most 37 esztendős versenyző a Mexikói Nagydíj helyszínén újságíróknak nyilatkozva újra leszögezte, még a következő szezon előtt meg fog állapodni a Mercedesszel egy új szerződésről.

„Lesz egy újabb megállapodásunk. Le fogunk ülni és meg fogjuk vitatni ezt a következő pár hónapban” – mondta a hétszeres világbajnok.

Ezzel kapcsolatban Toto Wolff nemrégiben azt mondta, nem keresnek más versenyzőt, Hamilton helye ’100 százalékos’ a csapatnál. A szakember ugyanakkor nem látja okát annak, hogy siettessék a dolgokat, és szeretnének még a szezon hajrájára fókuszálni.

„Még nem kezdtünk el egyeztetni erről. Egyértelműen be akarjuk fejezni a szezont, és egy csendesebb időszakot találni erre a tél folyamán, mint legutóbb – akkor a téli ünnepek idején kezdtünk neki, és több mint két hónapig tartott. Ő számunkra már több, mint egy versenyző.”

Wolff hozzátette, nem látja akadályát annak, hogy Hamilton még 40 évesen is versenyezzen a Forma-1-ben.

„Az előny, hogy sokat beszélgetünk. Múlt héten is leültünk, és azt mondta, ’figyelj, még újabb 5 év van bennem, mit gondolsz erről?’. Az idő előrehaladtával együtt fejlődtünk. Teljesen nyíltak vagyunk egymás előtt. Lewis lesz az első, aki azt mondja, ’nem tudom már tovább csinálni’ – mert már nem azokat a reakciókat váltja ki belőle a dolog, vagy nem élvezi annyira, miközben felnő egy újabb generáció, ami nagyon erős.”

„Szóval nincs kétségem afelől, hogy bármilyen hosszabbításban is állapodjunk meg – ami meg fog történni –, át fogjuk beszélni a dolgot teljesen nyíltan.”

„Nem tudom, hogy a 40 év számít-e annak a kornak, amikor az ember már azt mondja, hogy nem megfelelő egy versenyző számára. Ha megnézzük, hol tart Fernando a 41 évével, azt kell mondjuk, hogy még nagyon is ott van. Hogy ugyanaz a Fernando-e, aki volt 25 évesen? Nem tudom, de még nagyon versenyképes. Vagy nézzük csak meg Tom Bradyt [az NFL-sztárt], akit én nagyon csodálok, mert fegyelmezetten irányítja az életét és a sportot, 43 vagy 44 éves, és még mindig a pályán van.”

„Szóval Lewis azzal, ahogy az életét irányítja mindamellett, hogy teljes mértékben a Forma-1-re fókuszál az összes hobbija mellett, szerintem elég messzire juthat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!