Friss hírek

Hamilton: Küszködtem az autóval az időmérőn

Ugyan riválisa, Max Verstappen előtt tudott végezni a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzésén, Lewis Hamilton azt mondja, sokat küszködött versenyautója beállításaival.

A kvalifikáción Valtteri Bottas vezetésével a Mercedes kibérelte az első rajtsort, míg az esélyesebbnek tartott Red Bull versenyautói csak a 3. és 4. helyeken végeztek.

Az időmérő eredménye a címvédő Lewis Hamiltont is meglepte, ám a 12 pontos hátrányban lévő angol természetesen megpróbál élni azzal a lehetőséggel, hogy Verstappen elől rajtolhat majd.

Hirdetés
 

„Óriási gratuláció Valtterinek, lenyűgöző munkát végzett. Azzal a körrel képtelen voltam tartani a lépést” – mondta a címvédő.

„Már az első edzéstől kezdve fél másodperces lemaradásunk volt, szóval az egész hétvége során csak próbáltunk javítani az autón, igyekeztünk annyit kihozni belőle, amennyit csak lehet, tudván, hogy sokkal több leszorítóerővel rendelkeznek, mint mi. Nagyobb szárnyuk van, amit olyan helyeken használnak, mint Monaco. Mi pedig küszködtünk a pálya bizonyos részein, szóval igazi meglepetés és sokk, hogy ott vagyunk az első sorban. Nincs válaszom rá, de persze elfogadom, és nagyon örülök, hogy ott lehetek Valtterivel az első sorban.”

Hamilton elárulta, az időmérő előtt nem végeztek el radikális változtatásokat az autón, de alapvetően sokat szenvedett az autó egyensúlyával.

„Nem, semmi ilyenről nincs szó. Ritkán csinálunk ilyet. Apró módosítások voltak. Hogy őszinte legyek, nagyon küszködtem. Nem igazán tetszett az autó beállítása sem. A 3. edzésen jó volt, de küszködtem vele az időmérőn.”

„Az összes szabadedzés eredménye azt mutatta, hogy lemaradásban vagyunk. Nemcsak az időmérős tempót tekintve voltunk 3 tizeddel lemaradva, de a versenytempóban is. Azt gondolom, a pályapozíció igazán fontos itt, szóval dolgozni fogunk azért, hogy megőrizzük.”

A rajt kétségkívül izgalmas lesz a mai versenyen, hiszen meglehetősen hosszú egyenes vezet az 1-es kanyarig. Hamilton viszont azt mondja, a szélárnyék-hatás nem olyan erőteljes itt a ritkább levegő miatt, mint például Oroszországban.

„Ugyanolyan hosszúnak tűnik, de Oroszországban sokkal nagyobb a légellenállás és a szélárnyék-hatás. Itt kisebb, de nem kétséges, hogy Valtteri és én csapatként dolgozunk majd, hogy megtartsuk az első két helyet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!