Friss hírek

Hamilton: Küszködtem az időmérő végén

Küszködött az Olasz Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában, így nem tudta tartani a lépést csapattársával, Valtteri Bottasszal Lewis Hamilton.

Bár sokáig úgy dönt, a címvédő verhetetlen lesz a monzai kvalifikáción, a Q3 legvégén Bottas végül parádés kört rakott össze, Hamilton pedig nem tudott a finn elé kerülni.

Hamilton az időmérő után nagyon sportszerűen gratulált csapattársának, egyúttal elárulta, nem volt sima az időmérője.

„Először is szeretnék gratulálni Valtterinek, parádés kört futott, egyszerűen gyorsabb volt ma” – mondta a címvédő. „Nem tudtam tartani vele a lépést a végén, szóval le a kalappal. Főleg a hét eleji hírek után nagyszerű látni azt, hogy Valtteri ennyire jól vezet.”

„Én egy kicsit küszködtem valamiért az utolsó szakaszban, szóval nem ez volt a legjobb időmérőm. De alapvetően szoros volt, és örülök, hogy kibéreltük az első rajtsort a csapatnak.”

Hamilton a szombati sprintkvalifikációt tehát a 2. helyről kezdi majd meg, és reményei szerint sikerül a legtöbbet kihoznia a 100 km-es versenyből.

„Jó rajtra lesz szükségünk szombaton, és meg kell próbálnunk maximalizálni a lehetőségeinket. Sok elveszített pontunk van idén, szóval minden egyes pont nagyon számít, és meg kell próbálnunk kihasználni ezeket a sprintfutamos hétvégéket. A formátum izgalmas, és nagyszerű látni, hogy visszatértek az olasz rajongók. Remélem, hogy remek show-val kápráztathatjuk el őket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!