Friss hírek

Hamilton-lázban ég egész Nagy Britannia

Lewis Hamilton idei sikerei láttán amár a jövő évi Brit Nagydíjra készülnek a hazai rajongók. A szervezők megerősítették, már most több mint 10 000 jegy elkelt a 2008-as versenyre, így teltházra számítanak.

Lewis Hamilton idei sikerei láttán amár a jövő évi Brit Nagydíjra készülnek a hazai rajongók. A szervezők megerősítették, már most több mint 10 000 jegy elkelt a 2008-as versenyre, így teltházra számítanak.

A mai napig több mint kétszer annyi jegyet adtak el a szervezők a 2008. július 6-án megrendezésre kerülő Brit Nagydíjra, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, amit egyértelműen annak tulajdonítanak, hogy Lewis Hamilton gőzerővel robog a világbajnoki címe felé az idei esztendőben.

“Lewis Hamiltonnak köszönhetően ismét jó a Forma-1. A brit emberek boldogan állnak honfitársuk mögé, és készek mindent megtenni annak érdekében, hogy Lewis további sikereket érjen el” – mondta a silverstone-i pálya ügyvezetője, Richard Phillips.

“A Japán Nagydíjon aratott győzelme óta megkétszereződött a jegyeladás a Brit Nagydíjra. Hamilton sikerei mind a brit közönségre, mind az egész sportra kihatással vannak.”

A McLaren brit versenyzője 12 pontos előnnyel várja a szezon utolsó két versenyét, így igazából már csak elveszíteni tudja az idei bajnoki címet. Ha megnyeri a hétvégi Kínai Nagydíjat, Hamilton lesz a Forma-1 történetének első újonc bajnoka.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek