Hamilton: Maradt még a tavalyi problémákból - F1VILÁG.HU

Hamilton: Maradt még a tavalyi problémákból

HIRDETÉS
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője az F1-es bahreini teszt utolsó napját a 2. helyen zárta a Red Bull és Sergio Perez mögött, ennek ellenére nem teljesen elégedett a hétszeres világbajnok. 
Lewis Hamilton Mercedes

A Mercedes számára remek hír, hogy a delfinezés, amellyel a tavalyi évben küszködtek, eltűnt, azonban továbbra is gondjaik vannak az egyensúllyal. George Russell pénteken úgy nyilatkozott, leginkább a kanyar közepén küszködnek, így még mindig sok munka áll előttük, hogy megoldják ezeket a problémákat. 

Hamilton hasonló tapasztalatokról számolt be szombaton, és elmondta, a tavalyi versenygép ezen gyengeségével idén is küszködnek. 

Az egyensúllyal kapcsolatos korlátaink, amik tavaly voltak, még mindig jelen vannak, szóval ezeken dolgoztunk“ — nyilatkozta Hamilton.

A brit pilóta úgy érzi, a gondok ellenére nagy előrelépést sikerült tenniük, és már most jobb helyzetben vannak, mint tavaly ilyenkor. 

„Nagyon büszke vagyok mindenkire a csapatban, hogy a kemény tavalyi év után is pozitívak maradtak, és lenyűgöző munkát végeztek a tél során, hogy ide megérkezzünk, és megtegyük ezeket a kilométereket, amelyeket megtettünk“ — mondta. 

„Azt hiszem, volt néhány nehéz napunk, és tegnap különösen nehéz volt — az első nap nem volt túl rossz. Tegnap sokkal inkább küszködtünk. A pattogás, ami volt, eltűnt, szóval ez egy hatalmas előrelépés számunkra. De még mindig vannak mögöttes dolgok, amelyeken dolgozunk.“

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!