Hamilton még nem aggódik bajnoki esélyei miatt

Bár az Osztrák Nagydíj után 29 pontra nőtt hátránya a bajnoki összetettben, Lewis Hamilton elárulta, nem érzi úgy, hogy aggódnia kellene.


Bár az Osztrák Nagydíj után 29 pontra nőtt hátránya a bajnoki összetettben, Lewis Hamilton elárulta, nem érzi úgy, hogy aggódnia kellene.

A brit pilóta másodikként zárta a bajnokság nyolcadik versenyét, melyet csapattársa, Nico Rosberg nyert meg, aki ezzel a győzelemmel tovább növelte előnyét a világbajnoki tabellán.

Hamilton csak a kilencedik helyről rajtolhatott Spielbergben, ennek fényében tehát igencsak jónak mondható a második hely, az időmérőn azonban a Mercedes versenyzője komoly hibákat követett el, így lényegében önmagának köszönhette, hogy végül nem tudott méltó ellenfele lenni Rosbergnek.

Miután azonban a szezonból még 11 verseny hátravan, a 2008-as év legjobbja nem aggódik.

„Örülök, hogy sikerült felzárkóznom a futamon” – mondta Hamilton.

„Az ember mindig tanul bizonyos leckéket, ugyanakkor jó észben tartani azt is, mennyi pontot veszítettem azáltal, hogy nem tudtam célba érni. 29 pontos a lemaradásom – nem fejeztem be annyi futamot, mint szerettem volna, de még sok van hátra.”

„Bőven vannak pozitívumai ennek a hétvégének. A tempóm remek volt, csak éppen nem tudtam kihasználni, a következő versenyen viszont mindent meg kell tennem azért, hogy ez ne így legyen.”

Bár Hamilton a futam során sokat veszített kerékcseréi során, nem gondolja úgy, hogy ez nagyban befolyásolta a végeredményt – a számítások szerint Rosberg a kerékcserék során egészen pontosan 1,643 másodpercet adott világbajnok csapattársának a vasárnapi versenyen.

„Az egyik kiállásnak volt némi problémám a bal első kerékkel, és azt hiszem, az első kiállásnál egy kicsit előrébb álltam meg, mint kellett volna. Összességében 2 másodpercet veszítettem, ami ugyan értékes lett volna, de ettől még nem lettem volna első.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!