Hamilton megnyerte az első edzést Silverstone-ban - F1VILÁG.HU

Hamilton megnyerte az első edzést Silverstone-ban

HIRDETÉS

Lewis Hamilton sikerével zárult a Brit Nagydíj első szabadedzése. A McLaren brit újonca stílusosan kezdte a hétvégét, és már az első tréningen elkápráztatta hazai közönségét. Mögötte a Ferrari duója, majd Alonso következett.

Lewis Hamilton sikerével zárult a Brit Nagydíj első szabadedzése. A McLaren brit újonca stílusosan kezdte a hétvégét, és már az első tréningen elkápráztatta hazai közönségét. Mögötte a Ferrari duója, majd Alonso következett.

Lewis Hamilton számára nem is kezdődhetett volna jobban a hétvége, ugyanis már az első edzésen megverte a Ferrarikat, és magabiztosan állt az élre Silverstone-ban.

Nyirkos, hűvös, és borult idő fogadta a versenyzőket a Brit Nagydíj első szabadedzésén, ahol az első fél órában csak a kisebb csapatok köröztek. Hamilton volt az első az élmenők közül, aki kihajtott a pályára, és azonnal átvette a vezetést. A brit versenyző következő köre azonban nem sikerült olyan jól, ugyanis megcsúszott az Abbey sikánban, de szerencsére sérülés nélkül vissza tudta hozni autóját a boxba.

Nem sokkal később Alonso is megjelent a pályán, aki 1:21.675-ös idejével az élre állt. A spanyol versenyző azonban csak pár percig volt az élen, mert jött Kimi Raikkönen, és 29 ezredet javítva Alonso idején, átvette a vezetést a Ferrarival.

Hamiltonnak vélhetően szúrhatta a szemét, hogy nem ő áll az első helyen, így egy újabb gyorskört futott, és nem kevesebb, mint 185 ezredet vert Raikkönenre, aki az utolsó pillanatokban ugyan még javított idején, és átvette Massától a második helyet, már nem tudta befogni Hamiltont.

A McLaren újonca végül 0.111 másodperccel megelőzve Raikkönent, megnyerte az első tréninget. Őket a Ferrari brazilja, Felipe Massa, és a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso követte. Nico Rosberg ismét brillírozott, és az ötödik helyre repítette a Williamst. A német versenyző mögött a BMW duója, Robert Kubica és Nick Heidfeld futott be.

Rosberg csapattársa, Alex Wurz a nyolcadik helyen landolt, míg az első tíz sorát Ralf Schumaher (Toyota), és Rubens Barrichello (Honda) zárta. Jarno Trulli a tizenegyedik lett, miután megpördült a Club kijáratánál.

Több versenyző is hibázott a kilencvenperces tréningen, ahol a nagy erejű széllökések miatt nehéz volt teljesíteni a gyors kanyarokat. David Coulthard kivételével mindenki vissza tudott térni a pályára, hogy folytassa a körözést. A Red Bull skótja húsz perccel a tréning vége előtt a Priory kijáratánál lévő sóderágyban ragadt, így idő előtt véget ért számára az első edzés Silverstone-ban.

Brit Nagydíj – első szabadedzés:


Poz Pilóta Csapat Idő

1. Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.100 24
2. Raikkonen Ferrari 1:21.211 + 0.111 26
3. Massa Ferrari 1:21.285 + 0.185 26
4. Alonso McLaren-Mercedes 1:21.675 + 0.575 21
5. Rosberg Williams-Toyota 1:22.006 + 0.906 24
6. Kubica BMW Sauber 1:22.107 + 1.007 25
7. Heidfeld BMW Sauber 1:22.176 + 1.076 13
8. Wurz Williams-Toyota 1:22.216 + 1.116 23
9. R.Schumacher Toyota 1:22.878 + 1.778 21
10. Barrichello Honda 1:22.956 + 1.856 27
11. Trulli Toyota 1:23.030 + 1.930 26
12. Davidson Super Aguri-Honda 1:23.037 + 1.937 24
13. Kovalainen Renault 1:23.099 + 1.999 25
14. Fisichella Renault 1:23.179 + 2.079 21
15. Button Honda 1:23.517 + 2.417 17
16. Sato Super Aguri-Honda 1:23.548 + 2.448 18
17. Webber Red Bull-Renault 1:23.564 + 2.464 21
18. Coulthard Red Bull-Renault 1:23.618 + 2.518 15
19. Speed Toro Rosso-Ferrari 1:23.854 + 2.754 20
20. Sutil Spyker-Ferrari 1:23.954 + 2.854 25
21. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari 1:24.154 + 3.054 23
22. Albers Spyker-Ferrari 1:24.172 + 3.072 30
Az eredmények nem hivatalosak

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!