Hamilton megpróbál okosabban versenyezni - F1VILÁG.HU

Hamilton megpróbál okosabban versenyezni

HIRDETÉS

Lewis Hamilton tudja, hogy az első négy futamon igencsak megnehezítette a saját dolgát, ugyanis hibás döntéseivel a nehezebb utat választotta, nem úgy, mint csapattársa, aki idei második győzelmét aratta Kínában.



Lewis Hamilton tisztában van azzal, hogy az első négy versenyen igencsak megnehezítette a saját dolgát, ugyanis hibás döntéseivel mindig a nehezebb utat választotta, nem úgy, mint csapattársa, Jenson Button, aki immáron idei második győzelmét aratta Kínában.

A McLaren brit versenyzője hihetetlenül kemény futamokat teljesített, és agresszív vezetési stílusával nem kevesebb, mint 32 éles előzést mutatott be az első négy versenyen, ám ennek ellenére még nem sikerült győznie az idei évben.

Eközben csapattársa jóval szürkébb vezetést bemutatva már kétszer is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, így Hamilton úgy érzi, eljött az idő, hogy megkönnyítse saját dolgát, máskülönben nem fogja tudni kihozni magából és autójából a maximumot.

„Eddig az én nevemhez fűződik az összes kemény küzdelem, még sincs győzelem a nevem mellett, míg Jenson már két elsőséget bezsebelt, ami természetesen fantasztikus számára” – mondta Hamilton.

„Én a nehezebb utat, ő a könnyebbet választotta. Úgy érzem, kiváló versenyeim voltak, de ő hozta a jó döntéseket, és a könnyebb utat választotta. Én megnehezítettem a saját magam dolgát, azonban így is kiváló eredményeket értem el, de bízom abban, hogy hamarosan megváltozik ez, és akkor minden könnyebb lesz.”

„Mindkettőnknek jó esélye van a bajnoki cím megszerzésére” – tette hozzá a brit versenyző, aki bízik abban, hogy visszatérve Európába, megkezdheti győzelmi sorozatát.

„Fontos, hogy elkezdjek győzni. Ő már két elsőséget szerzett, de mindössze csak 11 ponttal vagyok lemaradva tőle. A körülményeket figyelembe véve, azt gondolom, hogy értékes pontokat szereztem az első négy versenyen.”

„Hogy mi lesz Spanyolországban? Az autónak jónak kell lennie azon a ringen. Bízom abban, hogy sikerül nagyot lépnünk előre, de tisztában vagyunk azzal, hogy a többiek sem fognak tétlenkedni, és számos újítással érkeznek meg az első európai versenyre.”

Hirdetés

„Az én dolgom az, hogy hajtsam a srácokat, és bizonyosságot szerezzek arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, mikor folytatjuk a versenyzést Európában.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!