Hamilton megpróbál többet bulizni 2009-ben - F1VILÁG.HU

Hamilton megpróbál többet bulizni 2009-ben

HIRDETÉS

A Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy jövőre jóval kevesebb lesz rajta a nyomás, és bár nem fogja félvállról venni a felkészülést, mindent megtesz azért, hogy több élvezetét lelje a versenyzésben.

A Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka, Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy jövőre jóval kevesebb lesz rajta a nyomás, és bár nem fogja félvállról venni a felkészülést, mindent megtesz azért, hogy több élvezetét lelje a versenyzésben.

A McLaren brit pilótája hihetetlenül tudatos volt az idei évben, egy pillanatra sem feledkezett meg arról, mik a feladatai, és milyen célt tűzött ki maga elé.

Ennek viszont megvolt a maga árnyoldala, ugyanis óriási teher nehezedett rá, így szinte egyáltalán nem tudta élvezni az idei küzdelmet, és pontosan ez az, amin jövőre változtatni szeretne.

“A következő évben egy kicsivel jobban fogom élvezni a munkát” – mondta Hamilton. “Ez persze nem azt jelenti, hogy állandóan bulizni fogok, mindössze több időm lesz a barátaimra, és többet fogok szocializálódni. Biztos vagyok abban, hogy jóval kisebb lesz rajtam a nyomás, hiszen most már ország-világ tudja, hogy mire vagyok képes.”

“Rengeteg volt rajtam a nyomás az idei évben, így nem tudtam kikapcsolódni, nem tudtam társadalmi életet élni, a versenyhétvégék minden egyes estéjét a szállodában töltöttem. Az emberek folyton azt mondták, örülnének, ha ők is eljuthatnának ezekbe az országokba, ám az igazság az, hogy szinte semmit nem láttam, mert egész végig a szállodaszobában voltam.”

“Sokkal több élvezetet szeretnék, mert megérdemlem, és úgy érzem, képes leszek rá, amellett, hogy a munkámat is jól fogom végezni” – tette hozzá Hamilton, aki szerint az új szabályokkal még izgalmasabb lesz a Forma-1.

“Az F1 még soha nem volt olyan izgalmas, mint most. Örülök, hogy részese lehetek ennek. Ami az új szabályokat illeti, nekem is éppen olyan pozitívak az érzéseim, mint bárki másnak.”

“Mindenki számára új kihívás lesz látni, hogy ki kerül az élre, és ki végezte a legjobb munkát. Minden bizalmam a csapatban van, mert tudom, hogy képesek jó munkát végezni. Óriási lenne, ha sikerülne megvédeni a bajnoki címet, de már arra is büszke lennék, ha harcba tudnék szállni a legjobbakkal” – tette hozzá a brit pilóta, aki csak a jövő évben, már az új autóval kezdi meg a tesztelést, valamikor januárban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!