Hamilton: Megpróbáltam utolérni Rosberget

Lewis Hamilton egyáltalán nincs elkeseredve, hogy csapattársa, Nico Rosberg ezúttal legyőzte őt – a brit számára azonban nem volt olyan egyszerű verseny a mai, mint az élen végzett versenytársának.


Lewis Hamilton egyáltalán nincs elkeseredve, hogy csapattársa, Nico Rosberg ezúttal legyőzte őt – a brit számára azonban nem volt olyan egyszerű verseny a mai, mint az élen végzett versenytársának.

Hamilton elmondta, tulajdonképpen elégedett lehet a mai eredménnyel, azonban a rajtja nagyon rosszul sikerült, így Sebastian Vettelnek lehetősége nyílt arra, hogy megelőzze őt. A német élt is ezzel, így a brit pilóta a verseny jelentős részén a négyszeres világbajnok mögött autózott, azonban egy helyes taktikával sikerült visszaszereznie második pozícióját.

„Örülök ennek a második helynek, ám a világbajnokságban még nem dőlt el semmi. Összességében ez egy nehéz hétvége volt számomra. Nem ez volt a legjobb rajtom, mert túlpörögtek a kerekeim.”

A brit úgy nyilatkozott, mindent megtett azért, hogy ledolgozza hátrányát Rosberggel szemben és harcba szálljon a győzelemért, azonban egy idő után úgy látta, hogy ennek nincs értelme.

„Már nagyon régóta nem volt ilyen rossz rajtom, úgyhogy tényleg nyomnom kellett a gázt utána, hogy felzárkózzak. Az utolsó bokszkiállásom után 22 másodperccel vezetett előttem Nico – nehéz lett volna ekkora hátrányt 15 kör alatt ledolgozni.”

„Ennek ellenére nyomtam a gázt, és közelebb is értem, de 6 körrel a vége előtt még mindig több mint 13 másodperc volt a hátrányom – tudtam, hogy ebből semmi nem lesz, így arra kell koncentrálnom, hogy a második helyet megőrizzem.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!