Hamilton mégsem lesz ott Sutil tárgyalásán

Nem tud részt venni Adrian Sutil tárgyalásán a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton – erről maga a brit versenyző tájékoztatta a müncheni bíróságot.


Nem tud részt venni Adrian Sutil tárgyalásán a McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton – erről maga a brit versenyző tájékoztatta a müncheni bíróságot.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, e hónap utolsó két napján kerül sor Sutil bírósági tárgyalására: a német versenyző még tavaly áprilisban okozott súlyos sérüléseket a Genii Capital ügyvezetőjének, Eric Luxnak egy sanghaji szórakozóhelyen.

A helyszínen tartózkodott a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton is, akit tanúként szerettek volna meghallgatni. A BBC értesülései szerint Hamilton ügyvédje azonban arról tájékoztatta a tárgyalást vezető bírót, hogy a brit nem tud részt venni a meghallgatáson, noha mindenben kész együttműködni.

A McLaren alakulata nemrégiben megerősítette a brit közszolgálati televízió értesüléseit, miszerint Hamilton elfoglaltságai miatt – beleértve a McLaren új autójának február 1-jei bemutatóját – nem tud Münchenbe utazni.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!