Lépj be az F1Világ Paddockba, és kövesd percrekészen a bahreini eseményeket!

  Bahreini Nagydíj

Hamilton: Megszerezhettem volna a pole pozíciót

Hamilton: Megszerezhettem volna a pole pozíciót

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy megszerezhette volna a pole pozíciót a mai időmérő edzésen, ahol végül Robert Kubica és Felipe Massa is megelőzte, így “csak” a második sorból vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy megszerezhette volna a pole pozíciót a mai időmérő edzésen, ahol végül Robert Kubica és Felipe Massa is megelőzte, így “csak” a második sorból vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Hamilton, aki tegnapi balesete után semmit nem vesztett sebességéből, a harmadik helyet szerezte meg a szombati időmérő edzésen Bahreinben, azonban elmondta, jobb pozícióban is végezhetett volna.

“Jó időt futottam, de biztos vagyok benne, hogy mint mindig, most is ki tudtam volna többet hozni magamból” – mondta a brit versenyző az időmérő edzés utáni sajtótájékoztatón.

“Ha tökéletes kört futottam volna, akkor nyilvánvalóan az első helyen lennénk, így most át kell tanulmányoznunk az adatokat, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a vasárnapi versenyen. Úgy gondolom, hogy jó a stratégiánk, így felettébb érdekes lesz a holnapi verseny.”

Annak ellenére, hogy az egész hétvégén a Ferrarik diktálták a tempót, Hamilton úgy érzi, csapatának mindene megvan ahhoz, hogy felvegye a versenyt az olaszokkal.

“Kiváló a teljesítményük jelen pillanatban, de az időmérőn meg voltam elégedve az autóm egyensúlyával, és tudtam, hogy képesek leszünk harcba szállni az első helyekért a mai tréningen” – magyarázta a brit pilóta, aki nem tulajdonít különösebb jelentőséget tegnapi balesetének.

“Számomra nem okoz gondot visszaülni az autóba, és gyorsan menni. A mai edzésen már az első gyorskörömön nagyobb sebességgel mentem abban a bizonyos kanyarban, mint tegnap, mert ontos volt számomra, hogy visszavágjak. Ezzel soha nem volt problémám, számos ilyen eset volt már karrierem során, így van benne tapasztalatom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!