Hamilton: Minden évben változtatok a vezetési stílusomon - F1VILÁG.HU

Hamilton: Minden évben változtatok a vezetési stílusomon

HIRDETÉS
Minden évben próbál úgy változtatni vezetési stílusán Lewis Hamilton, hogy azzal tovább javítson teljesítményén – ezt a hatszoros világbajnok árulta el nemrég egy interjúban.
Lewis Hamilton Mercedes

A brit versenyző tavaly ismét legyőzhetetlen volt a Forma-1-ben, idén pedig természetesen szeretné tovább gyarapítani elsőségei – és persze vb-címei – számát.

Hamiltonnal és főnökével, Toto Wolff-fal nemrég a Sky Sports F1 szakkommentátora, Martin Brundle készített mélyinterjút – ebben a brit versenyző arról beszélt, minden szezon után van lehetőség a tanulásra.

„Fejlődni mindig lehet. Tavaly sem nyertünk meg minden versenyt, vannak területek, melyeken elbotlottunk, és egy győzelemnek rengeteg összetevője van” – mondta a hatszoros világbajnok.

„Szóval mindig vannak olyan területek, melyeken fejlődhetünk. Versenyzőként például, hogy hogyan tudnék javítani a kommunikációmon a csapattal, a szerelőimmel, vagy a gyárban dolgozókkal? De versenyzőként szintén kérdés az is, hogy hogyan tudnék jobb teljesítményt nyújtani?”

Hamilton azt mondja, ő például évről évre igyekszik javítani a vezetési stílusán is.

„Minden évben megteszem. Minden évben, és még szezon közben is fejlődik a technikám. Az elmúlt idényben például ugyanolyan abroncsaink voltak, mint egy évvel korábban. Viszont 2018-ban egész évben problémák voltak a gumikkal, szóval még mindig vannak olyan kifinomult technikák, melyeket próbálok alkalmazni az új autóhoz is.”

„És ez része a játéknak, alkalmazkodónak kell lenni, és most itt van az új autónk. Nem tudom, hogy milyen lesz majd kezelni például, de remélhetőleg nagyszerű!”

A címvédő jelenlegi szerződése a 2020-as év végén lejár, az interjúban pedig azt mondta, bízik főnökében, és nem érzi úgy, hogy el kellene sietniük a döntést.

„Még nem ültünk le beszéni. Nem izgulom túl, és bízom Totóban – megvan a kölcsönös bizalom. Elmondtuk egymásnak, mik a céljaink, mik az elkötelezettségeink. Nem mindig érzem szükségét annak, hogy sietve véglegesítsünk egy megállapodást.”

Hirdetés

„Potenciálisan utolsó periódusomba lépek ebben a sportban, és természetesen szeretném maximalizálni financiális szempontból, de sokkal inkább az eredmények a fontosak számomra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!