Hamilton nem aggódik a bajnokság miatt - F1VILÁG.HU

Hamilton nem aggódik a bajnokság miatt

HIRDETÉS

Lewis Hamilton annak ellenére sem aggódik bajnoki esélyei miatt, hogy a mai Török Nagydíjon egy jobb első defekt miatt lecsúszott a dobogóról, és pontokat vesztett csapattársával, Fernando Alonsóval szemben.

Lewis Hamilton annak ellenére sem aggódik bajnoki esélyei miatt, hogy a mai Török Nagydíjon egy jobb első defekt miatt lecsúszott a dobogóról, és pontokat vesztett csapattársával, Fernando Alonsóval szemben.

A McLaren brit versenyzője már a markában érezhette a harmadik helyet, mikor tizenöt körrel a futam vége előtt jobb első kereke felrobbant, aminek következtében visszacsúszott az ötödik helyre.

Ez pedig azt eredményezte, hogy csapattársa, Fernando Alonso felugrott a harmadik pozícióba és öt pontra csökkentette lemaradását a világbajnoki versenyben. Mindezek ellenére Hamilton egyáltalán nem aggódik a végjáték miatt.

“Sajnálatos, ami történt, de így is remek munkát végeztünk, a csapat kiválóan dolgozott az egész hétvége alatt” – mondta Hamilton az ITV-nek adott nyilatkozatában. Úgy gondolom, hogy ugyanolyan gyorsak voltunk, mint a Ferrarik, de mikor valaki mögött autózol, lassabb vagy, mert az autód veszít a leszorító erejéből. Véleményem szerint az egész versenyen közel voltunk a Ferrarik teljesítményéhez.”

“Azonban néha történnek ilyen sajnálatos esetek. Láttam, hogy valami szakadozik a kerekemről, aztán hirtelen felrobbant. Legalább pontokat szereztem, hiszen pályán tudtam tartani az autómat. Nem tudtam megállni, a kerekeim blokkoltak, azt gondoltam, hogy a hátső kerekem is elszállt, nagyon meleg volt a helyzet.”

“Sokan, mikor ez történik velük, túl gyorsan hajtanak vissza a boxba, és leszakítják az első szárnyat, vagy megrongálják az első felfüggesztést, így mindent megkellett tennem annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő, miközben azon voltam, hogy minél kevesebb helyet veszítsek. Úgy gondolom, jó munkát végeztem.”

“Gondoltam, hogy az első szárny megsérült, ezért nem is értettem, miért nem cserélte le azt a csapat. Talán túl sok időt vesztettem volna azzal. Viszont a hátralévő körökben nem volt könnyű dolgom, alulkormányozott volt az autóm, így képtelen voltam harcba szállni az előttem haladó BMW-vel.”

A történtek ellenére azonban Hamilton úgy gondolja, továbbra is megvan minden esélye arra, hogy megszerezze a bajnoki címet az idei évben. “Egy kisebb probléma volt, semmi több. Olyan nincs, hogy ne legyenek problémáid. Megnyertük az előző versenyt és még öt futam hátra van. Az előnyöm öt pontra apadt, de még semminek nincs vége, nincs miért aggódnom” – tette hozzá a brit pilóta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!