Hamilton: Nem aggódom a Red Bullok miatt - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nem aggódom a Red Bullok miatt

HIRDETÉS

Magabiztosan várja a hétvégi további részét a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki szerint csapatának jó esélye van a vasárnapi győzelemre.


Magabiztosan várja a hétvégi további részét a McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki szerint csapatának jó esélye van a vasárnapi győzelemre.

Hamilton a nap legjobb idejével zárt az élen az Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzését, míg a délutáni tréningen csupán a listavezető Sebastian Vettel bizonyult jobbnak nála – alig néhány századmásodperccel.

Hamilton a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, véleménye szerint idén először megverhetik a Red Bullt a szombati időmérőn.

„Azt hiszem, elég jók lehetünk. Nem igazán aggódom a Red Bull miatt” – fogalmazott a 2008-as év legjobbja.

„Nagyon erősek voltunk az első szabadedzésen, majd a második gyakorláson szintén. Én és Jenson [Button] is elégedett az autóval, szóval úgy hiszem, erős helyzetben vagyunk.”

„A Red Bullok is elég gyorsnak tűntek, de meggyőződésem, hogy nem annyi üzemanyag volt az autójukban, mint a miénkben. Optimistán várom a holnapot. Éjszak elvégzünk néhány apróbb módosítást, de azt hiszem, képesek leszünk kihívni a Red Bullt.”

Hamilton mindazonáltal hozzátette, nem kerget illúziókat, így teljes mértékben tisztában van azzal, hogy kemény verseny vár rájuk vasárnap.

„Az autó igazán nagyszerű. A hosszú etapos tempónk nem tűnik rossznak, szóval azt hiszem, versenyképesek leszünk, de nagyon kemény verseny lesz ilyen feltételek mellett. Úgy vélem, nagyon jó helyzetben vagyunk, de fogalmam sincs, mit csinál a Red Bull.”

„Gyorsak voltak a második edzésen, szóval kemény dió lesz megverni őket, de nem gondolom azt, hogy lehetetlen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!