Hamilton nem akarja elhinni, mennyire gyors a Red Bull - F1VILÁG.HU

Hamilton nem akarja elhinni, mennyire gyors a Red Bull

A kanyarokban és az egyenesekben is verhetetlennek tartja a Red Bull autóit Lewis Hamilton, aki ennek ellenére abban bízik, hogy a Mercedesnek idővel sikerül lefaragnia a hátrányát.

Váratlanul pozitív hétvégét zárt Lewis Hamilton Ausztráliában, miután a Mercedes lesajnált autójával az időmérő edzésen a harmadik helyet szerezte meg, amit vasárnap egy második pozícióra tudott beváltani. A hétszeres világbajnok a futam első körében Max Verstappent is megelőzte, a Red Bull technikai fölényével azonban nem bírt: a holland világbajnok a DRS segítségével könnyedén átugrotta őt, majd tetemes előnyt épített ki az első helyen.

„Dolgunk van, ha el akarjuk kapni a Red Bullt” – magyarázta Hamilton a futamot követően. „Max egy másik ligában versenyez, annyira gyors az autója. Az egyenes felénél megelőzött, és rögtön elhúzott tíz méterre. Nem tudom, hogyan lehetnek ennyire gyorsak az egyenesben. Őrület. Ez egészen addig így lesz, amíg nem javul a végsebességünk és nem lesz ugyanolyan őrületes leszorítóerőnk a kanyarokban.”

Hamilton úgy érzi, a Mercedes jelenlegi legnagyobb ellenfele a zsinórban harmadik dobogós helyezését szerző Fernando Alonso.

„Ha összefogunk, felvehetjük a harcot a Ferrarival és az Aston Martinnal. A csata jelenleg Fernando ellen zajlik.”

A Red Bull elleni hátránytól eltekintve Hamilton nagy örömmel fogadta a második helyezését. Különösen azért, mert a Mercedes fejlesztései, amelyektől nagyobb előrelépést várnak, csak később érkeznek.

„Annyira boldog és hálás vagyok azért, hogy továbbra is harcolnak” – utalt a Mercedes szakembereire. „Körülményes autóval érkeztünk ide. Figyelemre méltó a dobogós helyezésünk és az azokkal megszerzett pontmennyiség. Különösen ebben a korai szakaszban, amikor még nem változtattunk az autón. Egyszerűen most összejött, ami remélhetőleg reménnyel tölti fel a csapatot. Még nagyon a szezon elején járunk. Ez mindenki számára egy üzenet, hogy menjetek tovább, nincs túl messze” – fogalmazta meg a motivációs üzenetét Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton nem akarja elhinni, mennyire gyors a Red Bull
Marko: Győzködnöm kellett Hornert, hogy ne szerződjön a Ferrarihoz
A Red Bull nem aggódik a Mercedes felerősödése miatt: „Így is 23 másodperces hátrányban voltak”
A Ferrari továbbra sem érti, miért ilyen következetlen versenyautója
Wolff: Kellett a szezon eleji sokk, hogy merjünk változtatni!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!