Hamilton nem tudja, mire számítson Melbourne-ben - F1VILÁG.HU

Hamilton nem tudja, mire számítson Melbourne-ben

HIRDETÉS

Lewis Hamilton bevallotta, hogy nem tudja, mit várjon a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól, ám arra számít, hogy kiélezett küzdelem lesz az élen a Red Bull, a Lotus, a Mercedes, a Ferrari és csapata között.


Lewis Hamilton bevallotta, hogy nem tudja, mit várjon a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól, ám arra számít, hogy kiélezett küzdelem lesz az élen a Red Bull, a Lotus, a Mercedes, a Ferrari és csapata között.

„Semmire nem számítok” – mondta a McLaren brit versenyzője a riportereknek csütörtökön Melbourne-ben.

„Szeretném, ha tudnám, de semmire nem számítok. Bármi is legyen a helyzet, mi nagyon keményen fogunk dolgozni, hogy az élen legyünk és a legjobbat nyújtsuk.”

„Azonban valóban nem tudom, hogy mire számítsak. Ha megnézem a hosszú etapos időket, akkor azt gondolhatom, hogy az első három-négyben vagyunk. Mivel nem köröztünk kevés üzemanyaggal, nem tudom, hogy a többiek milyen programon voltak.”

„Majd csak szombaton fogjuk megtudni, hogy mi a helyzet ezen a téren, de arra számítok, hogy a Lotus elég gyors lesz, és persze a Red Bull is, valamint olyan érzésem van, hogy a Mercedes és a Ferrari sem lesz lemaradva.”

Hamilton továbbá azt is elmondta, hogy nem számít drámai változásra a versenystratégiákat illetően, jóllehet egyesek azt várják, hogy az új gumik miatt változhat a helyzet az idei esztendőben.

„Azt gondolom, hogy ugyanaz marad. Ez az én véleményem, de lehet, hogy tévedek. Majd meglátjuk. Értem azt, hogy a hosszú etapok alatt nagyon hasonló a teljesítményünk, mint a tavalyi évben, így nem számítok különbségre” – magyarázta Lewis, aki úgy érzi, hogy eredményes év következik számára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!