Hamilton: Nem vagyok teljesen rendben a vírusfertőzés után - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nem vagyok teljesen rendben a vírusfertőzés után

HIRDETÉS
A múlt heti Szahíri Nagydíjat Covid-fertőzés miatt kihagyni kényszerülő Lewis Hamilton saját bevallása szerint még nem épült fel teljesen a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjra.
2020 Abu Dhabi Grand Prix, Saturday - Steve Etherington Lewis Hamilton Mercedes

„Sokat veszítettem a súlyomból a felépülés során” – magyarázta Hamilton betegségét.

„Már korábban, Ausztráliában mondtam, hogy ez egy komoly vírus. Együtt érzek azokkal, akik keresztül mentek ezen, és azokkal is, akik szeretteiket veszítették el emiatt.”

„Ez egy nagyon ronda vírus. Nem vagyok 100%-os, ezt leginkább a tüdőmben érzem még mindig. Most ez mégis nonszensz, akkor is vezetnék, ha a fél karom lógna! Versenyzőként tesszük a dolgunkat, szerencsére nem mással törődünk” – jellemezte állapotát a hétszeres világbajnok.

Hozzátette, a vasárnapi 55 körös futam nem a legkönnyebb lesz számára, de minden tőle telhetőt belead.

Az időmérésen Max Verstappen és Valtteri Bottas mögött csak a harmadik helyen végző brit még a Q1ben az egyik magasított kerékvetőn ugratott át, amelynek következtében megsérült az autó padlólemeze. A gyengébb szereplése okát mégsem ennek tudta be, szerinte nem emiatt maradt le szűk egy tizedmásodperccel a pole-pozícióról.

„Kis sérülés, ez volt az első eset a hétvégén, hogy kiszélesítettem a pályát” – mondta Hamilton a hibájáról.

„A padlólemezen kis sérülés keletkezett, de nem tudom, hogy képes lettem-e volna megszerezni a rajtelsőséget, ha nincs az az ütés. Biztos vagyok abban, hogy ez most nem segít, de a srácok jó munkát végeztek a javítás érdekében, és az este folyamán pedig megfelelően helyre hozzák majd a hibát” – zárta időmérője értékelését a Mercedes versenyzője.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!