Hamilton: Nincs garancia a jó szezonkezdetre, de reménykedünk - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nincs garancia a jó szezonkezdetre, de reménykedünk

HIRDETÉS
A tavalyi nehézségeiből tanulva a Mercedes Forma-1-es istállója óvatos elvárásokat fogalmazott meg a 2023-as szezonra vonatkozóan. Egyelőre Lewis Hamilton sem ígért nagy visszatérést.
Mercedes-AMG F1 W14 E Performance Launch - LAT Images Lewis Hamilton

Hideg zuhanyként érte a Mercedes istállóját a 2022-es Forma-1-es szezon, amire előzetesen a csapat és Lewis Hamilton is a nagy visszavágás éveként tekintett, miután 2021-ben megosztó döntések következtében elveszítették a világbajnoki küzdelmet Max Verstappen ellen. A történtek nagy hatással voltak Hamiltonra, aki a téli szünet alatt egy hónapra a nyilvánosság elől is elvonult, hogy aztán a szezont még nagyobb elhivatottsággal és sikeréhséggel kezdje meg. A revansra a Mercedes félresikerült konstrukciója miatt azonban nem volt lehetősége, így Verstappen helyett Hamilton elsősorban az autója fejlesztésével volt elfoglalva.

a Mercedes azóta hosszú utat tett meg: az autó gyermekbetegségeit kijavították, így a tavalyi konstrukcióra építve megalkották és kedden leleplezték a szintén „zéró-oldaldobozos” W14-et. Az autóbemutató kapcsán rendezett sajtóbeszélgetésen Hamilton elárulta, a tavalyi évkezdethez képest hogyan érzi magát, és milyen elvárásokkal tekint előre a 2023-as szezonra.

„Határozottan máshogy. Felfrissültem, magamba szálltam, de óvatosabb vagyok. Remélhetőleg sima szezonkezdetünk lesz, de erre nincs garancia. Mindenesetre úgy érzem, tavaly megmutattuk, hogy bármi is álljon az utunkba, azon felül tudunk kerekedni. Ez a csapat képes bármivel szembenézni.”

Az istálló több száz mérnöke jelenleg is lázasan dolgozik az autó tökéletesítésén, ám eközben a pilóták sem tétlenkedhetnek. Bár a bahreini teszt csak egy hét múlva kezdődik, a pilóták már túl vannak egy több hetet felölelő intenzív fizikai felkészülésen, miközben a mentális állapotukra is nagy figyelmet fordítanak. Kíváncsiak voltunk, tizenhat Forma-1-es szezonnal a háta mögött Hamilton milyen fortélyokkal hozza ki magából a maximumot, ám ahogy arra számítottunk, ezeket a trükköket szigorú titokként őrzi. Azt azonban elárulta lapunknak, a mezőny egyik legrutinosabb versenyzőjeként hogyan viszonyul a fejlődéshez.

 „Nemcsak a csapat többi tagjának kell csapatként gondolkodnia – nekem is szem előtt kell tartanom, hogyan dolgozok, hogyan kommunikálok, hogyan használom az időmet, hogyan szállítom az eredményeket. Továbbra is kritikusan kell viszonyulnom magamhoz. Kiemelt fontosságúként kezelem azt, pilótaként milyen irányba haladok. Az utóbbi 18 hónap során többet szimulátoroztam, mint előtte bármikor. Több időt töltök a mérnökökkel, több adatot elemzek ki, és folyamatosan keresem a fejlődési lehetőségeket.”

„Két másik fontos terület a mentális és a fizikai, amelyeken szintén a fejlődésre törekszem. Számos nagyszerű kutatás született arról, hogyan javítsunk a fizikai állapotunkon vagy a koncentrációnkon. Ezek mind olyan gyakorlatok, amelyek beültethetők a hétköznapi életbe” – árulta el az F1Világnak.

A Mercedes keddi autóbemutatóján természetesen Toto Wolff is jelen volt, a neki szegezett kérdésünkre a csapatvezető ebben a cikkben adott választ.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!