Hamilton: Nincs jelentősége a sapkadobálásnak - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nincs jelentősége a sapkadobálásnak

HIRDETÉS

Nem tulajdonít komoly jelentőséget az austini sapkadobálásnak Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnok versenyzője.


Nem tulajdonít komoly jelentőséget az austini sapkadobálásnak Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnok versenyzője.

A brit versenyző nyert az Amerikai Nagydíjon, győzelmével pedig bebiztosította harmadik világbajnoki elsőségét a Forma-1-ben.

A verseny leintését követően látszott, csapattársában, Nico Rosbergben forrnak az indulatok, és mindez kiválóan tükröződött akkor is, amikor Hamilton odadobta csapattársának a kötelezően viselendő sapkát – amit aztán a német rögtön visszahajított.

Hamilton azt mondja, megpróbált tudomást sem venni a történtekről, megérti ugyanis Rosberg csalódottságát.

„Szó szerint azt mondtam ’itt van, haver’, és aztán a sapka visszarepült hozzám” – idézte fel a történteket a világbajnok.

„Úgy tettem, mintha mi sem történt volna, teljesen figyelmen kívül hagytam a dolgot. Meg tudom érteni, milyen ez. A legrosszabb dolog az én csapattársamnak lenni.”

„A verseny után, ha az ember csalódott, az érzelmek néha elviselhetetlenek. Nem tulajdonítok semmit ennek az esetnek. Sok színben láttam én már Nicót az évek során.”

Maga Rosberg mindeközben a Bild című német lapnak azt mondta, nem szeretne új csapattársat a Forma-1-ben.

Hirdetés

„Nem akarnék új csapattársat. Remek kihívás a mezőny egyik legjobbja ellen küzdeni” – fogalmazott a német.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!