Hamilton nyitott az élen Kanadában - F1VILÁG.HU

Hamilton nyitott az élen Kanadában

HIRDETÉS

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, ahol száraz pálya fogadta a mezőnyt. A McLaren brit pilótája mögött Sebastian Vettel és Nico Rosberg végzett.



Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, ahol száraz pálya fogadta a mezőnyt, jóllehet az előrejelzések már délelőttre esőt jósoltak.

A McLaren brit versenyzője a világbajnoki címvédő, Sebastian Vettelt(Red Bull) előzte meg, akit Nico Rosberg követett a harmadik pozícióban a Mercedesszel.

Kezdetben a Lotus párosa uralta a mezőnyt, majd jött Hamilton és Rosberg, akik egymással vívtak komoly csatát az élen. Először Rosberg, majd nem sokkal később Hamilton vette át a vezetést Kimi Räikkönentől.

A versenyzők többsége nem sokkal a másfélórás edzés vége előtt feltetette autójára a szuperlágy keverékeket, hiszen a délutáni tréningre már nagy esélye van az esőnek. Míg sokan javulást tudtak elérni, Rosberg nem tudott gyorsabb lenni a lágyabb gumikon, így pozíciót veszített Vettellel szemben, aki feljött a második helyre.

A Red Bull világbajnokának azonban nagy valószínűséggel lesz egy útja a sportfelügyelőkhöz a két tréning között, ugyanis vizsgálatot indítottak ellene, amiért átvágva az utolsó sikánt, előzte meg Bruno Sennát, hogy tiszta legyen az út előtte gyorskörére.

Fernando Alonso volt a gyorsabbik versenyző a Ferrarinál. A spanyol pilóta a negyedik helyre hozta be versenygépét, míg csapattársa, Felipe Massa csak a 12. pozícióban végzett. A két versenyző egyébként más-más kipufogó elrendezést tesztelt.

Mark Webber zárta az első öt sorát a másik Red Bullal, akit Nico Hülkenberg (Force India), a Sauber duója, Kamui Kobayashi és Sergio Perez, valamint Michael Schumacher (Mercedes) követett, a McLaren brit pilótája, Jenson Button előtt, aki egy olajfolyás miatt csak 12 kört teljesített.

Több mint tíz perc kiesett, mikor Heikki Kovalainen a 8-as 9-es kanyarban falnak vezette autóját. A Caterham csúnyán megsérült, a finn pilóta sértetlenül hagyta el a helyszínt, de a többieknek a füvön kellett kikerülniük a roncsokat.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton nyitott az élen Kanadában
Így áll az F1-es pontverseny az imolai hétvége után
Leclerc az F1Világnak: Különleges lesz újra azokon az utcákon versenyezni, ahol gyerekként még busszal jártam!
Norris az F1Világnak: Dolgozunk azon, hogy jobbak legyünk a lassú kanyarokban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!