Hamilton nyolcvanadszor a dobogón - F1VILÁG.HU

Hamilton nyolcvanadszor a dobogón

HIRDETÉS

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője idei hatodik győzelmét szerezte meg Belgiumban, amellyel Ayrton Sennát utolérte a dobogós helyek számában, hiszen mindketten nyolcvan alkalommal állhattak a pódiumra.


Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője idei hatodik győzelmét szerezte meg Belgiumban, amellyel Ayrton Sennát utolérte a dobogós helyek számában, hiszen mindketten nyolcvan alkalommal állhattak a pódiumra.

Hamilton elmondta, a hangulatban most sem csalódtak Spában, így számára minden tökéletesen alakult: a szurkolók támogatását is megkapta, valamint a Mercedes is remekül működött alatta.

„A közönség fantasztikus volt ezen a hétvégén, az egész pálya tele volt szurkolókkal. Hihetetlen munkát végzett a csapat a hétvége során. A mai nap egy igazi álom és az autó is fantasztikus volt mindhárom napon.”

A futam utolsó előtti körében Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője Rosberg pénteki esetéhez kísértetiesen hasonló módon kapott defektet, így a német lecsúszott a dobogós helyezésről. Hamilton elmondta, aggasztóvá vált a helyzet számára is, amikor meglátta a defektes Ferrarit.

„Miután láttam, hogy a gumi szétrobbant az egyik autón, nagyon óvatos voltam, de én 100%-osnak éreztem őket egész hétvégén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!