Hamilton óriási csatában legyőzte Verstappent Bahreinben! - F1VILÁG.HU

Hamilton óriási csatában legyőzte Verstappent Bahreinben!

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat. A brit versenyző hatalmas csatában győzte le a Red Bull ifjú titánját, Max Verstappent.

A pole pozícióból Max Verstappen vághatott neki a szezon első versenyének: a Red Bull holland pilótája közel 4 tizedmásodperccel volt gyorsabb, mint a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton. A második rajtsorban Valtteri Bottas, valamint a Ferrarival remeklő Charles Leclerc sorakozott.

A Red Bull másik versenyzője, Sergio Perez a 11. helyről rajtolt volna, ám már a felvezető körben megállt alatta az autó. A mexikói végül újra tudta indítani a versenygépet, de rögtön a bokszba hajtott. A mezőny közben elment egy másik felvezető körre.

 

A RAJT

Verstappen jól kapta el a rajtot, és bár Hamilton keményen támadta az 1-es kanyarban, megőrizte a vezetést. Leclerc közben Bottasszal csatázott, és el is tudott menni a finn pilóta mellett. A Haas újonca, Nikita Mazepin rögtön a rajt után a korlátnak csapta autóját. A versenyző szerencsére nem sérült meg, autója azonban csúnyán összetört. A baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót.

A Safety Car 3 kör után hagyta el a pályát, Verstappen pedig csak a célegyenes közepén lépett a gázra. A holland megtartotta az első helyet, miközben hátulról Leclerc támadta Hamiltont, a sorrend azonban nem változott.

Pierre Gasly autójának első szárnya az újraindítás után leszakadt, a törmelékek miatt pedig a virtuális biztonsági autós protokoll lépett életbe. Mick Schumacher megpördült a Haas autójával, de folytatni tudta a versenyt.

A 6. körben Bottas megelőzte Leclerc-t, és feljön a 3. helyre. A Ferrari mögé megérkezik a két McLaren. Norris a 9. körben meg is előzte a monacóit.

Perez közben a mezőny végéről megkezdte a felzárkózást az új közepes keverékű gumikkal: a 10. körben már a 12. helyen autózott, több remek előzést bemutatva.

A 12. körben Leclerc és Norris érkezett kerékcserére, egy körrel korábban pedig Fernando Alonso is kint járt, aki ennek köszönhetően Lance Stroll Aston Martinja elé tudott kerülni.

HAMILTON A BOKSZBAN

A 13. kör végén Hamilton is érkezett a bokszba: a címvédő a kemény keverékű abroncsokat kapta. Verstappen viszont kint maradt a pályán, a Red Bull eltérő taktikával folytatja a versenyt. Bottas a 16. kör végén hajtott be új abroncsokért, a finn Sergio Perez mögé, a 4. helyre jön vissza.

Forrás: Red Bull Racing

Verstappen a következő körben érkezett kerékcserére, a holland a közepes keverékű gumikat kapta a második etapra is.

Perez a 19. kör végén ejti meg második kerékcseréjét, Alonso pedig nagy csatába bonyolódik Sebastian Vettellel a 8. helyért. A küzdelembe Carlos Sainz is csatlakozott, aki mindkettejük mellett el tudott menni.

A 25. körben Hamilton előnye 3,7 másodperc volt Verstappen előtt, míg a hollandot 3,6 másodperces hátránnyal követte Bottas. Második kerékcseréje után Perez újra megkezdte a felzárkózást, a mexikói ismét remek előzéseket mutatott be, és a 27. körben már a 7. helyen száguldott.

HAMILTON GUMIJAI NEM BÍRJÁK

A 28. kör végén Hamilton másodszor is a bokszba hajtott, és ezúttal is a kemény keverékű gumikat kapta. Verstappen újra az élre került! Két körrel később Bottas is érkezett a bokszba, az ő kerékcseréjénél ráadásul hibáztak, a jobb első kereket ugyanis nagyon nehezen tudták csak levenni.

A 34. körben Fernando Alonso feladni kényszerült a futamot, az Alpine autójának hátsó fékei ugyanis felmondták a szolgálatot.

Fotó: Alpine F1 Team

A 39. körben Sergio Perezt harmadszor is a bokszba hívják: a mexikói közepes keverékű abroncsokat kap a verseny utolsó szakaszára. 1 körrel később Verstappen is érkezett a másik Red Bull-lal, a holland Hamilton mögé jött vissza a pályára 16 körrel a verseny vége előtt! Hamilton előnye ekkor 8,4 másodperc volt.

Verstappen óriási tempóval közeledett Hamilton mögött, a 43. körben már csak 5,4 másodperc volt a hátránya.

ÓRIÁSI KÜZDELEM A HAJRÁBAN!

Verstappen az 51. körben került támadópozícióba, Hamilton alatt pedig kezdtek elfogyni a Pirelli abroncsai. Verstappen végül az 53. körben, egy nagyon agresszív manőverrel autózta körbe a 4-es kanyarban a hétszeres világbajnokot, ám a holland visszaadta a pozíciót a pálya kiszélesítése miatt a versenyirányítás utasítására.

A versenyt végül hatalmas csatában Lewis Hamilton nyert meg, 7 tizedmásodperccel megelőzve Verstappent. A dobogó legalsó fokára Valtteri Bottas állhatott fel.

A további pontszerzők: Norris, Perez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Tsunoda, Stroll.

A Bahreini Nagydíj végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKörKül.Pont
144Lewis HamiltonMERCEDES561:32:03.89725
233Max VerstappenRED BULL RACING HONDA56+0.74518
377Valtteri BottasMERCEDES56+37.38316
44Lando NorrisMCLAREN MERCEDES56+46.46612
511Sergio PerezRED BULL RACING HONDA56+52.04710
616Charles LeclercFERRARI56+59.0908
73Daniel RicciardoMCLAREN MERCEDES56+66.0046
855Carlos SainzFERRARI56+67.100s4
922Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA56+85.6922
1018Lance StrollASTON MARTIN MERCEDES56+86.7131
117Kimi RäikkönenALFA ROMEO RACING FERRARI56+88.8640
1299Antonio GiovinazziALFA ROMEO RACING FERRARI55+1 kör0
1331Esteban OconALPINE RENAULT55+1 kör0
1463George RussellWILLIAMS MERCEDES55+1 kör0
155Sebastian VettelASTON MARTIN MERCEDES55+1 kör0
1647Mick SchumacherHAAS FERRARI55+1 kör0
1710Pierre GaslyALPHATAURI HONDA52Kiesett0
186Nicholas LatifiWILLIAMS MERCEDES51Kiesett0
NC14Fernando AlonsoALPINE RENAULT32Kiesett0
NC9Nikita MazepinHAAS FERRARI0Kiesett0

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hamilton óriási csatában legyőzte Verstappent Bahreinben!
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!