Friss hírek

Hamilton örül Button érkezésének

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy Jenson Button érkezése mindenképpen csapat a javára válik majd, mert világbajnokként mindketten bizonyítani akarnak, és a egyre jobb teljesítményre fogják sarkallni egymást.

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy Jenson Button érkezése mindenképpen csapat a javára válik majd, mert világbajnokként mindketten bizonyítani akarnak, és a egyre jobb teljesítményre fogják sarkallni egymást.

“Már nagyon izgatottan várom a közös munkát” – mondta Hamilton a BBC-nek. “Amit a tavalyi szezonban véghezvitt, az hihetetlen, és az is figyelemre méltó, amit karrierje során elért a Forma-1-ben.”

“Még nem találkoztam vele, mert egyelőre még egyedül készül az idei évre, azonban január második felében már megkezdjük a közös munkát, és biztos vagyok abban, hogy nagyon jól kijövünk majd egymással.”

“Természetesen mindketten jól akarjuk kezdeni a szezont, és közös erővel azon leszünk, hogy előrébb vigyük a csapatot, persze mindketten győzni akarunk. Véleményem szerint ez a helyes hozzáállás.”

Hamilton úgy érzi, hogy sokat fognak tudni tanulni egymástól az idei szezonban, és azzal, hogy mindketten a bajnoki címet célozzák meg, minden eddiginél keményebben fogják hajtani a csapatot.

“Jenson hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és én is már a negyedik évemet kezdem meg, így egyre tapasztaltabb vagyok. Éppen ezért azt gondolom, hogy hajtani fogjuk egymást, és sokat tanulunk majd a másiktól” – magyarázta a brit versenyző.

“Mikor két jó pilóta, azonos irányba, azonos célokkal dolgozik egymást segítve, az kétszer olyan gyorsan viszi előre a csapatot, mintha két egymástól eltérő célokkal rendelkező versenyző dolgozna egymás mellett.”

“Éppen ezért azt gondolom, hogy Button érkezése mindenképpen jó a csapatnak. Már alig várom az első tesztet, és azt, hogy segíthessek a csapatnak a felkészülésben.”

Hamilton természetesen vissza szeretné szerezni világbajnoki címét csapattársától, de azzal is tisztában van, hogy eddigi legkeményebb szezonja vár rá, hiszen az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnyével kell szembenéznie.

“Az igazat megvallva, azt gondolom, hogy az idei lesz az eddigi legérdekesebb szezon az F1-ben. Michael Schumacher szenzációs visszatérése nagyon jó hír a sportágnak, és már alig várom, hogy rajthoz állhassak a szezonnyitón Bahreinben” – folytatta.

“Ott lesz Michael, Fernando Alonso, sajnos Kimi Raikkönen nem, de ott van Jenson, én, és Felipe Massa – az összes legjobb versenyző, és mind kiváló csapatokban. Nagyon nehéz megmondani, hogy ki lesz az élen az idei évben, és ezt az első versenyig nem is tudhatjuk meg.”

“Azonban Michael, a hétszeres világbajnok visszatérése mindnyájunkat izgalommal tölt el, nagy megtiszteltetés, hogy velünk lesz, mivel amit elért a sportban, az hihetetlen. Mindannyian megtisztelve érezzük magunkat.”

“Büszkék vagyunk arra, hogy egy pályán lehetünk vele, de természetesen mindannyian azon leszünk, hogy megverjük őt” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Hamilton örül Button érkezésének
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának
Az FIA miatt lassult le a Red Bull, a Mercedes pedig egy trükknek köszönhetően gyorsult fel?
Verstappen: Meggyőződésem, hogy gyorsabb vagyok Hamiltonnál!
A Mercedest meglepte a Red Bull hungaroringi szárnyválasztása
Harag és kétségbeesés: Belgiumban vállalja be a rajtbüntetést a Red Bull?

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!