Hamilton: Raikkönen nem fog meglépni tőlem - F1VILÁG.HU

Hamilton: Raikkönen nem fog meglépni tőlem

HIRDETÉS

Lewis Hamilton úgy gondolja, minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a bajnokságot az idei évben, ugyanis meggyőződése, hogy a McLaren és a Ferrari teljesen egy szinten áll a szezon kezdete előtt.

Lewis Hamilton úgy gondolja, minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a bajnokságot az idei évben, ugyanis meggyőződése, hogy a McLaren és a Ferrari teljesen egy szinten áll a szezon kezdete előtt.

A McLaren Mercedes hétfőn vendégül látott néhány neves újságírót wokingi főhadiszállásán, ahol a meghívottak megnézhették, miként készül Hamilton az edzőteremben az idei szezonra.

Hamilton szó szerint berobbant a Forma-1-be a tavalyi évben, mikor négy futamgyőzelmével és számtalan dobogós helyezésével, mindössze egy ponttal maradt csak el a bajnoki címet bezsebelő Kimi Raikkönen mögött az összetettben.

Bár sokan úgy gondolják, hogy idén sokkal nehezebb lesz a dolga a Forma-1-ben, Lewis éppen az ellenkezőjét állítja.

“Nyilván nagyobb lesz a nyomás, de én kisebbnek érzem. A tavalyi évben bizonyítanom kellett” – mondta a brit versenyző az újságíróknak. “A sajtó hatalmas nyomást gyakorolt rám, mindenki tudni akarta, hogy képes leszek-e az áttörésre, avagy sem. Biztos vagyok benne, hogy a csapattagok hittek bennem. A teszteken gyors voltam, de a versenyzés teljesen más dolog. Mindenki arra várt, hogy elbukjak.”

“Éppen ezért úgy gondolom, hogy az idei év könnyebb lesz számomra. Az emberek már ismernek, tudják, hogyan tudok vezetni. Idén már nem kell azt bizonyítanom, hogy igenis van helyem a sportban, azonban most más a helyzet, hiszen az a célom, hogy megnyerjem a bajnokságot.”

A McLaren brit versenyzője ugyan tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű számára az idei szezon, mégsem ért egyet azokkal, akik szerint a Ferrari már most a markában érezheti a bajnoki címet.

“A tavalyi évben a Ferrari körülbelül három-négy tizeddel volt gyorsabb a többieknél, ám a barcelonai teszteken már jóval kisebb volt az előnye. Biztos vagyok benne, hogy idén is kiváló az autójuk, de úgy gondolom, hogy abszolút egy szinten állunk” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!