Friss hírek

Hamilton reagált Helmut Marko szavaira

Reagált a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szavaira a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton monzai sérülésével kapcsolatban.

A brit pilóta Max Verstappennel ütközött össze az Olasz Nagydíj 26. körében, a baleset következtében pedig a holland autója Hamilton Mercedesén állt meg úgy, hogy jobb hátsó kerekével a címvédő fejét is érintette.

Hamilton a versenyt követően elismerte, vannak kisebb fájdalmai, a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko azonban néhány nappal a futam után a Mercedest kritizálta amiatt, hogy a brit pilóta állítólagos sérülésével felfújták az ügyet.

Hamiltont az Orosz Nagydíj helyszínén kérdezték erről, a brit azonban azt mondja, nem igazán foglalkozott azzal, amit mások nyilatkoztak a történtekkel kapcsolatban.

„Nem igazán figyelek arra, amit ezek az egyének mondanak” – reagált Hamilton újságírók kérdésére Szocsiban.

„Természetes, hogy amikor egy autó a fejeden landol, lesz némi diszkomfort-érzésed. Ahogy mondtam, határozottan éreztem is valamit a verseny után, és mondtam azt is, hogy meg fogjuk nézni. Rögtön a futam után dolgoztam is Angelával, és még a repülőút alatt is, illetve voltak ellenőrzések másnap is. A hét folyamán végig dolgoztunk rajta akupunktúrás kezelésekkel, és a többi…”

Hamilton azt mondja, továbbra is szerencsésnek érzi magát, hogy sérülések nélkül megúszta a balesetet.

„Egy ezredmásodperc alatt történhet bármi, szóval hálás vagyok, hogy komoly sérülések nélkül úsztam meg. Tovább lépünk.”

3D-s animáció Hamilton és Verstappen balesetéről

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!