Hamilton: Remélem, néhány probléma előjön

Fotó: Mercedes
F1 W10 EQ Power+ Shakedown, Silverstone Lewis Hamilton Mercedes
Hatalmas lelkesedéssel és újult energiával vág neki a 2019-es szezonnak a regnáló világbajnok, Lewis Hamilton, aki szerdán már pályára is vitte új versenygépét.

A Mercedes szerdán mutatta be új autóját, amelyet rögtön pályára is vittek – az első benyomások mind Valtteri Bottas, mind Hamilton számára pozitívak voltak. 

Mindketten alig várták, hogy autóba ülhessenek, majd a silverstone-i bemutatót követően először Bottas, majd Hamilton körözhetett az új versenygéppel. 

„Remélem, hogy ez az ezüstnyíl egy további bajnoki cím felé repít engem” – nyilatkozta Hamilton a Sky televíziónak. „Mindenesetre ezt a célt tűztük ki magunk elé. Nagyon büszke vagyok a munkára, amit a csapat végzett az új autóval.

„Valtteri hajtott először a pályára, később én. Egy új autóval mindig ragyogó érzés menni, olyan, mint amikor valakivel ismerkedsz. Arról szólt a dolog, hogy minél gyorsabban ráérezzek – minden simán ment, ez elég jó, nem volt semmi problémánk.”

„De tulajdonképpen szeretném, hogy néhány probléma előjöjjön, mert az esetleges nehézségeket szeretném a teszteken tisztázni, nem pedig a versenyhétvégéken látni őket. De azért ne legyenek olyan nagyok!” – mosolygott a brit. 

Hamilton hozzátette, úgy látja, az egész csapat felkészült a következő szezonra, és motiváltabbak, mint valaha: 

„Fantasztikus energiát érzek a csapatban. Nem magától értetődő ez a sikereink után. Könnyű lenne hátradőlni, de onnan sosincsenek jó kilátások. Mindenki nagyon várja, hogy végre kezdjünk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!