Hamilton reméli, Bottas jól rajtol majd - F1VILÁG.HU

Hamilton reméli, Bottas jól rajtol majd

HIRDETÉS
Lewis Hamilton bízik benne, hogy a versenytempójuk is jobb lesz, mint a Red Bullé – így az F1-es Brazil Nagydíj vasárnapi versenyén a büntetés ellenére is felzárkózhat majd.
2021 Sao Paulo Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton

Hamilton a Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzésén megszerezte az első rajtkockát, így a szombati sprintfutamon ő indulhat az élről, míg bajnoki riválisa, Max Verstappen a 2. lett.

„Imádtam a mai napot” – mondta Hamilton. „Olyan keményen dolgozunk, hogy megpróbáljuk megfelelően felkészíteni az autót. Kemény volt. És remek, hogy végül végre ilyen érzés volt vezetni az autót, mint ma.”

„Ez csak bizonyítéka annak a remek munkának, amit mindenki végez a garázsban és otthon – hogy mindent kihozhassunk az autóból.”

Hamilton motorcsere miatt 5 rajthelyes büntetést kap majd a vasárnapi versenyre, amit „szerencsétlen” szituációnak nevezett, azonban hozzátette: „Megpróbálom visszaküzdeni magam ebből a helyzetből.”

A brit elmondta, nagyon örül, hogy sikerült megfelelően beállítaniuk az autót az időmérőre – bár azt nem tudja, hogy a versenytempójuk is hasonlóan erős lesz-e majd. Miután Verstappen mögül, a 3. helyről Valtteri Bottas indul majd, a hétszeres világbajnok bízik benne, hogy csapattársa erős rajtot vesz majd.

„Sokszor elrontjuk, elrontom, de ma minden rendben ment, és az autót nagyon jó volt vezetni” – nyilatkozta. „Minden jött, amit akartam. Ez lehetővé tette számomra, hogy csak nyomjam. Láttam, hogy lila, lila, lila, szóval mindig javítottam.”

Nem tudom, hogy lehet, hogy az egyik pályán még a Red Bull fél másodperccel előttünk van, aztán mögöttünk, de mindenesetre nagyon erősek lesznek a versenyen szombaton. Remélem, Valtterinek jó rajtja lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!