Hamilton: Rosberg sem dolgozik keményebben nálam - F1VILÁG.HU

Hamilton: Rosberg sem dolgozik keményebben nálam

HIRDETÉS

A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nem gondolja úgy, hogy a 2014-es év szabályváltozásai jobban kedveznek csapattársának, Nico Rosbergnek.


A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton egyáltalán nem gondolja úgy, hogy a 2014-es év szabályváltozásai jobban kedveznek csapattársának, Nico Rosbergnek.

Az előszezoni teszteken nyújtott erős formájának köszönhetően a német istálló abszolút esélyesként várhatja az előttünk álló idényt, szakértők szerint azonban az új szabályok Rosbergnek jobban kedveznek majd, mint Hamiltonnak, az üzemanyaggal való gazdálkodás, illetve a turbómotorok miatti megnövekedett gumikopás főszerephez juthat idén.

Hamilton azonban az F1 Racing magazinnak nyilatkozva elárulta, egyáltalán nem ért egyet ezzel.

„Momentán azt gondolom, hogy jobban vezetek, mint bármikor korábban” – mondta a 2008-as év legjobbja.

„Ez a furcsa ebben a sportban. Tavaly bizonyos versenyeken Nico fél, vagy akár egy órával többet is eltöltött a mérnökökkel, mint én, általában mégis ugyanazt az eredményt értem el én is. Neki egyszerűen csak tovább tartott.”

„És mert ő egy órával tovább maradt, az emberek azt mondogatták, «ó, ő keményebben dolgozik!»”

Hamilton elárulta, csapaton belül valójában nagyon nehéz hosszú ideig fenntartani egy bizonyos előnyt.

„Mivel rengeteg adatmennyiség érhető el mindkét autóval kapcsolatban, nem lehet fenntartani egy bizonyos előnyt. Egyszerűen csak meg kell próbálnod egy lépéssel előrébb járni, mert tudod, hogy az információ rögtön eljut a csapattársadhoz is. És persze ugyanez fordítva is igaz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!