Hamilton Russellt dicséri, örül az újabb pontszerzésnek

Kiválóan sikerült a kármentés a Mercedes Forma-1-es csapata számára a hétvégi Ausztrál Nagydíjon is, hiszen az autóval kapcsolatos problémák ellenére egy 3. és egy 4. helyet szállított a csapat.

A német istálló versenyzői közül ezúttal Russell végzett előkelőbb pozícióban: a fiatal brit a 3. helyen ért célba, míg a négyszeres világbajnok Lewis Hamiltont közvetlenül mögötte intette le a kockás zászló. A Mercedes továbbra is küszködik az autóval kapcsolatos problémákkal, így a győzelemért Melbourne-ben sem harcolhattak, Hamilton mégis elégedett, habár a biztonsági autó nem hozott neki szerencsét a vasárnapi versenyen.

„Igen, nagyszerű eredmény ez a csapat számára” – mondta a hétszeres világbajnok, aki csapattársát is megdicsérte a remek verseny után. „George kiváló munkát végzett, láttam a csatáját [Sergio] Perezzel! Nekem balszerencsém volt a biztonsági autóval, de azt gondolom, remek munkát végeztünk, főleg, ha figyelembe vesszük a tempóhátrányunkat az előttünk lévőkhöz képest.”

Hirdetés
 

Hamilton hozzátette, jelenleg arra kell törekedniük, hogy minden versenyen a lehető legtöbb pontot begyűjtsék – a hosszú távú cél azonban természetesen a győzelem kell, hogy legyen.

„A célunk a delfinezéssel kapcsolatos problémák közepette, hogy maximalizáljuk a pontokat, és ezt ma sikerült megtenni” – mondta elégedetten a brit, aki jelenleg az 5. helyet foglalja el az egyéni pontversenyben.

Az Ausztrál Nagydíjat a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nyerte meg Sergio Perez és George Russell előtt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!