Hamilton: Sokat küszködtem a tapadással - F1VILÁG.HU

Hamilton: Sokat küszködtem a tapadással

HIRDETÉS

Lewis Hamilton szerint fontos volt meglépni a korai kiállást a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, elmondása szerint ugyanis teljesen elfogytak autóján a Pirelli ultralágy abroncsai az első etapban.


Lewis Hamilton szerint fontos volt meglépni a korai kiállást a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, elmondása szerint ugyanis teljesen elfogytak autóján a Pirelli ultralágy abroncsai az első etapban.

A Mercedes versenyzője a 17. körben érkezett első kiállására, miközben Vettel 5 körrel később érkezett meg a bokszba. A Ferrari versenyzője így Hamilton elé tudott kerülni, és végül megnyerte a versenyt.

Hamilton a verseny után elismerte, nagyon sokat küszködtek a gumikkal.

„A versenyen sokat küszködtünk a gumikkal. Korábban kellett kiállnom, mert elfogyott a tapadás. Kiálltunk, és aztán beragadtunk az egyik Red Bull mögé” – mondta a brit.

„Már a rajttól kezdve küszködtünk a tapadással, Seb képes volt válaszolni a köridőkre, és a legtöbbször gyorsabb is volt nálam.”

„A verseny vége felé pedig forgalomba kerültem és elkezdtem túlmelegíteni az abroncsokat, így még jobban szenvedtem a tapadással. Egyre lassabbá váltam a végére.”

„Megérkeztem, és aztán forgalomba kerültem – ami egy kicsit balszerencsés, de ilyen az autóverseny.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!