Verstappen vs. Ocon

Hamilton: Sokat számít, hogy egy darabban maradtak az autók!

Fotó: Mercedes
Fotó: Mercedes
Mindkét pénteki szabadedzésen a leggyorsabb volt Ausztráliában a Forma-1 világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton.

A brit versenyző az első gyakorláson még csak egy hajszállal volt gyorsabb Sebastian Vettelnél, a helyi idő szerint délután megtartott tréningen azonban már a Mercedesek domináns formát mutattak.

Hamilton az edzésnap végén elárulta, sok még a tennivaló, de az kétségtelen, hogy jól indult a hétvége.

„Nagyon jó volt visszatérni a pályára. Az időjárás fantasztikus, és már most hatalmas tömeg látogatott ki” – mondta boldogan a címvédő.

„Érzésre úgy tűnik, az autó olyan, mint amilyen Barcelonában volt, ami pozitívum, hiszen egy más pályáról van szó. Sikerült teljesítenünk a tervezett programunkat, és nem voltak problémáink.”

„Persze még rengeteg mindenen javíthatunk, de kezdésnek egyáltalán nem rossz. Amit most tennünk kell, hogy kielemzünk mindent, ahogy általában tesszük azt péntek esténként.”

Hamilton hozzátette, nagyon fontos, hogy sem ő, sem csapattársa, Valtteri Bottas nem törte össze a Mercedest.

„Viszont tény, hogy van két autónk, amikkel folytatni tudjuk: egyikünk sem hibázott, az autók egy darabban vannak – ez sokat számít.”

 

Kapcsolódó cikkek

Rosberg: Bottas világbajnok lehet idén

Nico Rosberg úgy gondolja, Valtteri Bottas világbajnok lehet idén, amennyiben mentálisan erős tud maradni a 2019-es F1-es szezon hátralévő részében is.

Videó: A legjobb onboard-felvételek az Ausztrál Nagydíjról

A Mercedes győzelmével zárult a 2019-es Forma-1-es idény első versenye, és bár a melbourne-i idénynyitónál láttunk már jóval izgalmasabb versenyeket is, azért bőven voltak látványos momentumai az Ausztrál Nagydíjnak. A lenti lejátszó elindítása után a ’Megtekintés a Youtube-on’ feliratra kattintva megnézheted a legjobb belső kamerás felvételeket Melbourne-ből.

Friss hírek