Hamilton: Számítani lehetett a balesetre - F1VILÁG.HU

Hamilton: Számítani lehetett a balesetre

HIRDETÉS

Lewis Hamilton egy cseppet sem lepődött meg azon, hogy összetörte autóját a mai versenyen, ugyanis elmondása szerint minden egyes körben úgy hajtott, mintha a kvalifikáción lenne. A világbajnoki címvédő sajnálja, ami történt.

Lewis Hamilton egy cseppet sem lepődött meg azon, hogy összetörte autóját a mai versenyen, ugyanis elmondása szerint minden egyes körben úgy hajtott, mintha a kvalifikáción lenne. A világbajnoki címvédő sajnálja, ami történt.

A McLaren brit versenyzője nem elégedett meg a biztos harmadik hellyel, és az utolsó körökben sem vett vissza, minden erejével azon volt, hogy befogja az előtte haladó Brawnokat, ám a nagy akarásnak az lett a vége, hogy az utolsó körben összetörte autóját az Olasz Nagydíjon.

Hamilton szerencsére sértetlenül szállt ki rommá tört autójából, és elmondta, hogy nem lepte meg a baleset.

“Minden körben olyan keményen hajtottam, mintha kvalifikációs kör lenne, így ez valahol várható is volt” – mondta az érintett a BBC Sportnak. “Nem volt meg a megfelelő sebességünk, de olyan keményen hajtottam, ahogy csak tudtam.”

“Elnézést kérek a csapattól, ez minden, amit most mondhatok. Kiváló munkát végeztek. Nem voltunk elég gyorsak ezen a hétvégén, de mindent megtettem azért, hogy befogjam a Brawn versenyzőit, és megnyerjem a futamot a csapatnak. Elnézést kérek az összes rajongómból.”

Hamilton azonban úgy gondolja, hogy csapata sokat fejlődött az elmúlt időben, és elmondta, hogy újabb fejlesztések érkeznek a következő versenyekre, amik meghozhatják a sikert.

“Azt kell mondanom, hogy már sokkal jobb az autó, kiválóan ment a mai napon, de nem volt elég jó ahhoz, hogy megverjük a Brawnokat, akik egy kicsivel jobb munkát végeztek” – folytatta a címvédő, akinek már matematikai esélye sincs arra, hogy megnyerje a vb-t.

“Jönnek újításaink, és bízunk abban, hogy azok javítanak a helyzeten, és talán már nem kell 130%-on, hanem csak 110%-on hajtanom.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!