Hamilton szerint a McLaren megkezdte a felzárkózást - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint a McLaren megkezdte a felzárkózást

HIRDETÉS

Lewis Hamilton úgy érzi, a McLaren jó úton halad afelé, hogy kilábaljon a kezdeti problémákból, és ismét az élen harcolhasson a futamgyőzelmekért, illetve a világbajnoki címért.

Lewis Hamilton úgy érzi, a McLaren jó úton halad afelé, hogy kilábaljon a kezdeti problémákból, és ismét az élen harcolhasson a futamgyőzelmekért, illetve a világbajnoki címért.

A brit versenyző és csapata számára nem kezdődött túl fényesen az idei szezon, ugyanis az MP4/24 nem úgy teljesít, hogy azt várták tőle a tavalyi sikerek után.

Hamilton eddig mindössze egyetlen pontot szerzett, ám most, hogy csapata bemutatott néhány aerodinamikai újítást, és pályára vitte a szabályosnak minősített duplafedelű diffúzora egy kezdeti verzióját, úgy tűnik, valamelyest változott a helyzet.

“A csapat jó úton halad, lépésről lépésre fejlődünk” – mondta elégedetten Hamilton a BBC-nek, miután sikerült bejutnia az időmérő utolsó etapjába, és a kilencedik helyről vághat neki a holnapi megmérettetésnek.

“Jó ismét a Q3-ban lenni. Köszönetet szeretnék mondani a dolgozóinknak, akik kiváló munkát végeztek. Úgy gondolom, ha minden a tervek szerint halad, akkor lépésről lépésre közelíthetünk az előttünk haladókhoz.”

A McLaren versenyzője azonban nem kívánt előzetes jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mikorra várható komolyabb áttörés teljesítményükben, illetve mikorra kerülhetnek olyan szintre, mint a tavalyi évben.

“Minden apróság segít, szóval nagyon nehéz bármit is mondani. Még hosszú az út, így nem szabad pihenni. Úgy gondolom, hogy a mai eredmény csak feltüzeli az otthon dolgozókat, hogy még keményebben hajtsanak, mert még hosszú az út előttünk” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!