Hamilton szerint a rossz stratégián ment el a győzelem - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint a rossz stratégián ment el a győzelem

HIRDETÉS
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton szerint a nem megfelelő gumistratégián úszhatott el idei első győzelme. A brit pilóta Max Verstappen mögött a 2. helyen ért célba, habár a futam első etapjában tartani tudta a holland tempóját.
2022 Mexico City Grand Prix 2022, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton

Miközben Verstappen a lágy, addig Hamilton a közepes keverékű abroncsokkal vágott neki a Mexikói Nagydíjnak, ennek ellenére lépést tudott tartani ellenfelével. A futam második etapjára aztán a Mercedes a kemény keverékű gumikat választotta, ez azonban nem bizonyult hatékony megoldásnak, hiszen a Red Bull a közepes keverékkel növelni tudta előnyét, Verstappen pedig végül simán nyert.

Hamilton utólag belátja, nem jól taktikáztak, ennek ellenére viszont elégedett a Mercedes teljesítményével, elmondása szerint ugyanis ismét nagyot léptek előre autójukkal.

„Nagyon szoros volt az első etap, de szerintem a Red Bull egyszerűen túl gyors volt, és végül az ő gumistratégiájuk volt a jobb” – magyarázta a hétszeres világbajnok.

„Nem vagyok biztos benne, hogy ez volt a helyes gumi a végére. Úgy gondoltam, a lágyakon kellene rajtolnunk, de nyilván mi az ellenkezőjével mentünk az elején, és rendben is volt az első etapban, de a kemény gumival hátrányban voltunk.”

„Jó verseny volt, habár utólag nem a jó gumistratégiát választottuk. Viszont büszke vagyok a csapatomra, és hálás vagyok a kemény munkájukért, hiszen ennyire közel tudtunk kerülni a Red Bullhoz. A versenytempó alapvetően egészen jó volt, de nyilván a közepes keverék mellett döntöttünk, majd a keményet raktuk fel, hogy működjön az egy kerékcserés taktika. Az első etap egészen jónak tűnt, de aztán a Red Bull túl gyors lett nekünk.”

„Gratulálok Maxnak a győzelméhez, és nagyszerű érzés újra dobogón lenni itt, Mexikóban. Egyre közelebb kerülünk az elejéhez, és tovább nyomjuk. Az elmúlt pár versenyen nagy előrelépéseket tettünk az autóval, és remélem, hogy ezt folytatni tudjuk az utolsó két futamon is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!