Hamilton szerint esőben az első sorba kerülhetnek - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint esőben az első sorba kerülhetnek

Esős időmérőre számít a McLaren-Mercedes alakulata szombaton, ám mind Lewis Hamilton, mind Jenson Button úgy véli, jó esélyekkel vághatnak majd neki a szezon utolsó előtti futamának.


Esős időmérőre számít a McLaren-Mercedes alakulata szombaton, ám mind Lewis Hamilton, mind Jenson Button úgy véli, jó esélyekkel vághatnak majd neki a szezon utolsó előtti futamának.

Hamilton a pénteki szabadedzéseket követően elmondta, bár még finomhangolni kell az MP4-25-ös versenygépet, összességében elégedettek lehetnek.

„Az autó jónak tűnt ma, mindent kihoztam belőle – bár igaz, hogy még némi leszorítóerőre szükségünk volna” – fogalmazott a 2008-as év legjobbja, majd hozzátette, esős körülmények között jó esélyeik lehetnek az első rajtkocka megszerzésére.

„Optimista vagyok a szombati időmérő kapcsán – különösen, ha esik, márpedig nekem azt mondták, hogy fog. Az idei autó sokkal jobb a tavalyinál esőben, szóval bízom abban, hogy ha esik, az első sorért harcolhatunk majd.”

Hamilton mindazonáltal elmondta, száraz pályán továbbra is a Red Bull a favorit, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a bajnoki cím sorsa eldőlne a hétvégén.

„Ami száraz pályás nyers tempót illeti, a Red Bullok nagyon gyorsnak tűnnek. Viszont nagyon sok faktor közrejátszik majd a következő két verseny alakulásában – az időjárás, a motorok, a megbízhatóság – szóval még semmi sem dőlt el.”

Hamilton csapattársa, a címvédő Jenson Button hozzátette, gyors kanyarokban a csapat autója jó, ám a lassabb fordulókban még van hová fejlődniük.

A brit pilóta azonban úgy véli, jó autó áll majd rendelkezésükre a hétvége további részében.

„Ma főként az autó egyensúlyával játszadoztunk. A versenygép jónak tűnik a gyors kanyarokban, viszont még dolgoznunk kell az elején, mert a lassú fordulókban nem az igazi. Több üzemanyaggal is elég jó, ami biztató.”

Hirdetés

„Az időjárás-előrejelzés szerint esni fog holnap, szóval érdekes lesz látni, mennyiben befolyásolja majd ez az időmérőt. Úgy gondolom, a mi autónk jó lesz – és ez fontos, mert vasárnap már száraz lehet a pálya.”

„Remélhetőleg a versenybeállításainkat nem befolyásolja majd túlságosan az esetleges holnapi eső.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!