Hamilton szerint könnyű győzelem várhat Verstappenre Monzában - F1VILÁG.HU

Hamilton szerint könnyű győzelem várhat Verstappenre Monzában

HIRDETÉS
Nem sikerült jól a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati sprintkvalifikációja Lewis Hamilton számára. A brit csak az 5. helyen ért célba, és szerinte Max Verstappen könnyű győzelemre számíthat vasárnap.
2021 Dutch Grand Prix, Saturday - Wolfgang Wilhelm Lewis Hamilton Mercedes

Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas mellől, a 2. helyről kezdhette meg a szombati sprintfutamot, ám már a rajtnál Verstappen, illetve a két McLaren mögé került.

A versenyt Bottas nyerte meg, motorcsere miatti rajtbüntetése miatt azonban nem ő, hanem Verstappen rajtol majd a pole-ból vasárnap, Hamilton pedig a 4. kockából várhatja a piros lámpák kialvását.

A hétszere világbajnok szerint Verstappenre könnyű győzelem várhat Monzában.

„Láthattátok a Red Bull tempóját. Nem tudom, hogy gyorsabb volt-e Valtterinél, de nagyon gyorsak, és most a pole-ban van…” – mondta a címvédő.

„Szóval könnyű győzelem lehet ez számára. Ami engem illet, próbálom megelőzni az előttem lévő két McLarent.”

„Azt gondolom, jobb tempójuk van, mint ahogy egész évben gondoljuk. Minden héten fejlesztésekkel érkeznek. Amennyire én tudom, csak egyetlen verseny volt, ahová nem vittek újításokat, szóval folyamatosan növelik az autó teljesítményét. Nagyszerű munkát végeztek, de ma Valtteri szép munkát végzett.”

A szombati sprintfutamon Hamilton a verseny nagy részében DRS-távolságon belül autózott Lando Norris mögött, a brit pilóta azonban tartotta magát, és a lágy abroncsok is jól viselkedtek McLarenjén.

„Alábecsültük, hogy mennyire jók viselkedhetnek” – mondta a címvédő a lágy gumikkal kapcsolatban. „De mindegy is, ki kell találnom, hogyan tudnám elkapni a két McLarent holnap, megpróbálom minimalizálni a károkat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!