Friss hírek

Hamilton szerint még bármi megtörténhet

Annak ellenére, hogy miután megnyerte a Japán Nagydíjat, már csak elveszíteni tudja a világbajnoki címet, Lewis Hamilton óvatosan nyilatkozott esélyeiről, mert elmondása szerint még bármi megtörténhet a szezon utolsó két versenyén.

Annak ellenére, hogy miután megnyerte a Japán Nagydíjat, már csak elveszíteni tudja a világbajnoki címet, Lewis Hamilton óvatosan nyilatkozott esélyeiről, mert elmondása szerint még bármi megtörténhet a szezon utolsó két versenyén.

A huszonkét éves brit versenyző lehet a Forma-1 történetének első újonc világbajnoka, és egyben a legfiatalabb is, ha megnyeri a hétvégén megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjat Sanghajban.

A McLaren versenyzője 12 pontos előnnyel kezdheti meg a szezon utolsó előtti megmérettetését, miután csapattársa, és egyben legnagyobb riválisa, Fernando Alonso kiesett a tegnapi Japán Nagydíjon.

“Fantasztikus, döntő győzelmet arattam a hétvégén” – mondta Hamilton a futamot követő sajtótájékoztatón, ahol bevallotta, Alain Prostra és Ayrton Sennára gondolt, mikor az esőben átszáguldott a célvonalon a Fuji Speedway-en. “Miközben az esőben vezettem, és az utolsó körben is az élen álltam, olyan nagyokra emlékeztem, mint Senna és Prost, akiknek nyomdokaiba léphetek.”

Prost és Senna is nyert bajnokságot a McLarennel, és mindketten fantasztikusan mentek az esőben. Hamilton debütáló évében mindössze 15 verseny alatt négy futamgyőzelmet aratott, és még nincs vége a szezonnak.

“Természetesen ez a győzelem még nagyobb magabiztosságot adott számomra a bajnoki címért folytatott küzdelemben” – folytatta Hamilton. “Azonban még két verseny hátra van, és bármi megtörténhet. A legfontosabb most az, hogy pályán tartsam az autót.”

Bár a bajnoki címet szinte már csak elveszíteni tudja az idei esztendőben, Hamilton óvatosan nyilatkozott esélyeiről, és elmondta, semmi esetre sem szeretné elbízni magát, mert az akár végzetes is lehet.

“Természetesen az agyad mélyén tudod, hogy egyre közelebb vagy a bajnoki címhez, azonban nagyon fontos, hogy mindig a következő verseny lebegjen a szemed előtt. Biztosnak kell lenned abban, hogy megfelelően felkészültél. Bízom benne, hogy ismét esélyünk lesz a győzelemre. Majd meglátjuk a következő versenyen.”

“Soha nem gondoltam volna, hogy debütáló évemben négy futamgyőzelmet aratok. Miután megszereztem első pole pozíciómat és első futamgyőzelmemet, alig hittem a szememnek, azonban most még többet akarok” – folytatta Hamilton, aki szerencsésnek érzi magát, hogy a Kubicával való ütközése nem volt végzetes számára.

“Nem volt egyszerű. Nem láttam a tükrömben, minden párás volt. Életem leghosszabb versenyét teljesítettem. Azt hittem, soha nem lesz vége. Az utolsó néhány körben rám szólt a csapat, hogy lassítsak, mert még mindig egy másodperccel voltam gyorsabb, mint a többiek” – tette hozzá a brit pilóta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek