Hamilton: Szívás lesz, ha innen kell rajtolnom

2020 Styrian Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
Lewis Hamilton, a Mercedes Forma-1-es versenyzője nem teljesen elégedett a Stájer Nagydíj pénteki szabadedzéseit követően – a brit bízik benne, hogy megtarthatják az időmérőt.

Hamilton az első szabadedzésen Sergio Perez, Max Verstappen és csapattársa, Valtteri Bottas mögött a negyedik helyen végzett 1:05.120-as időeredménnyel. Az első tréningen a brit pilóta még elégedett volt a Mercedes teljesítményével, azonban a délutánra ez már nem volt elmondható. 

A második edzésen Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, és ugyan Bottas csupán 4 századmásodperccel maradt el tőle, Hamilton hátránya már 7 tizedmásodperc volt a Red Bullhoz képest.

A hatszoros világbajnok elmondta, a második edzésen nem volt minden rendben autójával, így ha nem lesz időmérő a szombati időjárás miatt, akkor bajban lehet. 

„Furcsa volt, reggel remekül működött az autó, aztán a második edzés kezdetén is. De aztán egyre rosszabb lett a kezelhetősége” – mondta Hamilton. „Ha a rossz idő miatt erről a hatodik helyről kell rajtolnunk, akkor az nagy szívás lesz. Az még hátrébb lenne, mint egy héttel ezelőtt.”

„Még ha ma jelentősen melegebb is volt, a pályán hasonló érzés volt vezetni, mint egy héttel ezelőtt. De hiányzott a tempó, és vizsgáljuk, hogy ez miért volt így. Valtteri megmutatta, hogy gyors tud lenni az autónk. Remélem, hogy szombaton jobbak leszünk.”

„Első pillantásra úgy tűnik, hogy szorosabb a mezőny a második versenyhétvégén. Vagy a többiek lettek gyorsabbak, vagy mi nem végeztünk olyan jó munkát.

A Mercedesnél úgy nyilatkoztak, egyelőre a sötétben tapogatóznak Hamilton teljesítményével kapcsolatban.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS